Infostart.hu
eur:
355.96
usd:
311.35
bux:
140191.6
2026. június 30. kedd Pál

Már az állatkertek is használják a Feng Shuit

Feng Shui-szakértőt alkalmaz a Los Angeles-i állatkert annak érdekében, hogy a Kínából kölcsönzött majmok jól érezzék magukat. A főemlősök kifutója a kínai térrendezés szabályai szerint épül majd.

Simona Manini, aki amellett, hogy szakértője a Feng Shuinak, végzett építész. Valószínűleg ő készíti majd az első olyan állatkifutót, amelyet a kínai térrendezés szabályai szerint építenek meg.

"A vállalkozás egyben kísérlet is, hiszen nem létezik szakirodalom arról, hogyan kell a Feng Shuit majmok esetében használni" - mondta az építész.

A mérnök, aki munkájáért az előzetes hírek szerint 4.500 dollárt (csaknem 900 ezer forint) kap majd, úgy fogalmazott: "azt kell feltételeznünk, hogy Darwinnak igaza volt, és van kapcsolat köztünk meg a majmok közt. Tehát ami jó nekünk, jó nekik is."

A Feng Shui-szakértő, hogy fokozza a kínai piszeorrú majmokra ható "jó energiát", máris megváltoztatta az eredeti terveket néhány ponton: a kifutóba például vizet is vezetnek majd.

Az állatkert 7 millió dollárt (több mint 1,3 milliárd forint) fordít a majmok kifutójának kivitelezésére: a helyiségbe egy kínai falu díszleteit építik majd be, hogy az állatok minél inkább otthon érezzék magukat.

A három piszeorrú majom előreláthatólag tíz évig marad majd a Los Angeles-i állatkertben.

Címlapról ajánljuk
42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.

Szerdától új világ jön a parkolásban, hatalmas kérdőjelekkel

Július 1-jétől jelentősen átalakul a parkolás Budapesten, ahol szinte kizárólag mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért, emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak. Több autós egyesület is tiltakozik az új rendszer és a készpénzes fizetés ellehetetlenítése ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×