2025. január 15. 15:37 Nem lesz ott Orbán Viktor Donald Trump beiktatásán A miniszterelnöknek más elfoglaltsága lesz január 20-án, Budapesten tart előadást. A vendéglista azonban így is jelentős.
2024. augusztus 7. 12:14 Nem akármilyen vendéget hívtak meg Mexikó új elnökének beiktatására A meghívással viszont van egy kis bökkenő, ugyanis a mexikói hatóságoknak kötelessége lenne azonnal intézkedni az orosz elnök ellen, ha mégis megjelenne.
2024. július 25. 17:46 Ilyet még nem látott az ország Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén: az év első kétszáz napjában a turisták száma közel 12 százalékkal, a vendégéjszakáké pedig közel 8 százalékkal alakult a tavalyi felett – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.
2024. július 14. 15:05 Fekete Péter: maratoni előadással várja nézőit a cirkuszok éjszakáján a Fővárosi Nagycirkusz A Fővárosi Nagycirkusz a Cirkuszok éjszakáján, július 20-án extra, kibővített műsorral várja a cirkuszművészet szerelmeseit. A Csillagok – Égbeli tűk című előadás sztárjai mellett a jövő tehetséges és ifjú cirkuszcsillagai is a porondra lépnek.
2023. október 4. 19:36 A 2019-es rekordévet is lepipálta az idei turisztikai főszezon Megdőltek a tavalyi eredmények és a járvány előtti 2019-es rekord a turizmusban a vendégéjszakákat, a vendégek számát és a bevételeket tekintve egyaránt, eredményes nyarat zárt az ágazat – értékelte Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatóságának elnöke a 2023-as szezont.
2023. augusztus 8. 07:24 Nem is gondolná, melyik ország turistái mentették meg Hajdúszoboszló turizmusát A külföldiek körében továbbra is Budapest legnépszerűbb úticél, de sokan választják Bükfürdőt, Sárvárt, Siófokot, Debrecent, Balatonfüredet, Győrt és Szegedet is.
2023. augusztus 4. 12:54 Egy turistamágnes városnak elege lett, rengeteg dolgot megtiltott az utazóknak Utcán ne szemeteljünk, ne a műemlékek tetején fogyasszuk el uzsonnánkat, ne focizzunk a középkori utcákon – többek között ezek a figyelmeztetések szerepelnek abban az olasz és angol nyelvű prospektusban, amely a Sienába látogatókra vonatkozó magatartási szabályokat tartalmazza.
2023. május 5. 18:58 Akik ott lesznek III. Károly koronázásán – és nagy nevek, akik nem Joe Bident például hívták, de feleségével képviselteti inkább magát a hagyományőrzés jegyében - celebek, politikusok és koronás fők ugyanakkor ott lesznek a Westminster apátságban.
2022. november 7. 09:45 Több a vendég, de a hazai kevesebbet alszik Szeptemberben vendégek száma 3,8, a vendégéjszakáké 1,3 százalékkal emelkedett a kereskedelmi szálláshelyeken az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
2022. március 17. 10:19 Felpörgött a szállásturizmus, de messze még a Covid előtti idők 32,4 százalékos a hátrány a négy és félszeres emelkedés ellenére.
2020. december 2. 17:51 Otthon is fel kell vennünk a maszkot, ha... - a WHO friss intelmei Ha nem szellőzik a lakásunk megfelelően - ez az egyik körülmény. A többivel is előállt az ENSZ Egészségügyi Világszervezete.
2020. október 13. 09:47 Rendhagyó javaslat: maszkviselés odahaza is? A római kormány azt javasolja a koronavírus-járvány miatti újabb intézkedéscsomagjában az olaszoknak, hogy saját otthonukban is viseljenek maszkot, amennyiben vendégeket fogadnak, legyenek akár közeli rokonok vagy barátok is.
2020. június 23. 20:48 Jókora lyukat üt a szállásadók zsebén a külföldiek távol maradása Ugyan a turizmus főszezonja még csak most kezdődik, és egyelőre a pandémia és az utazási lehetőségek változása miatt esetleg távol maradó külföldiek száma megjósolhatatlan, a legrosszabb forgatókönyv szerint akár a bevételük felét is elveszthetik a szállásadók. A tavalyi adatok szerint ugyanis ekkora volt a külföldiek részaránya az árbevételből
15:38 Nagy a baj egy fontos vasútvonalon Nyugat felé, leszállították az utasokat a vonatról egy baleset miatt