Infostart.hu
eur:
361.81
usd:
311.7
bux:
131773.44
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia
Foci bunda.
Nyitókép: Aryo Hadi, Getty Images/iStockphoto

Hatalmas futlballbotrány robbant ki Csehországban

A cseh futballt érintő, nagyszabású csalássorozatra derített fényt a rendőrség több éves nyomozói munka és egy átfogó razzia révén.

Az államügyészség szerint a hatóságok több tucat embert vettek átmenetileg őrizetbe fogadási csalás gyanúja miatt, emellett házakat kutattak át, és kihallgatták az érintetteket. A sajtó szerint a hároméves felderítő munkát a cseh labdarúgás legnagyobb razziája zárta le.

A cseh szövetség (FACR) vezetőségének a rendkívüli ülését követően David Trunda elnök közölte, együttműködnek a hatóságokkal, és az etikai bizottság eddig 47 fegyelmi eljárást kezdeményezett. A gyanúsítottak között az első osztályban szereplő klubok alkalmazottjai is vannak, emellett utánpótlás-sorozatokat is vizsgálnak.

Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×