Infostart.hu
eur:
363.11
usd:
323.46
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
használt autó autóvásárlás   close up with shallow depth of field of brand new cars
Nyitókép: deepblue4you/Getty Images

Egy településnyi autót vonhatnak ki a forgalomból egy család miatt

A különböző cégek nevére írt gépkocsik tényleges használói – korábbi eljárások során – rejtve maradtak a hatóságok előtt, az érintett járművekkel szabálysértéseket, sőt különböző bűncselekményeket is elkövettek a valós tulajdonosok, egyben az autók használói.

Több éven keresztül üzletszerűen vállalt gépjárművekkel kapcsolatos "ügyintézést" egy érdi család, a szolgáltatásukat azonban nem a jogszabályi keretek között nyújtották, illetve nem rendelkeztek a tevékenység folytatásához szükséges felhatalmazásokkal; az eset kapcsán több mint 5000 autót vonhat ki a hatóság a fogalomból - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A közlemény szerint az elkövetők strómanok vezette, csaknem húsz cégből álló láncolatot építettek fel, ám azok egyes elemeit - valós gazdasági tevékenység nélkül - kizárólag az autók átírásához használták, ezzel közokirat-hamisítás bűncselekményt elkövetve.

A különböző cégek nevére írt gépkocsik tényleges használói - korábbi eljárások során - rejtve maradtak a hatóságok előtt, az érintett járművekkel szabálysértéseket, sőt különböző bűncselekményeket is elkövettek a valós tulajdonosok, egyben az autók használói.

A cégek, amelyek papíron tulajdonosai voltak az autóknak, a járművek megszerzéséből és használatából eredő közteher-fizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget, amelyről a valódi használók is tudomással bírtak - írták.

A feldolgozott adatok alapján a család több mint 1200 jármű átírása során járt el az okmányirodákban, a pénzügyi nyomozók csak a vagyonszerzési illetéket érintően mintegy 65 millió forint összegű vagyoni hátrányt tártak fel, amit az elkövetők nem fizettek meg a központi költségvetés részére - közölték.

Négy embert költségvetési csalás, másik négyet közokirat-hamisítás elkövetése miatt hallgattak ki, a gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek; a nyomozók több mint 5200 jármű forgalomból történő kivonásáról intézkedtek, és várhatóan további gyanúsítottakat hallgatnak ki az eljárás során.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×