Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Caucasian angry and aggressive man threatening with fist.
Nyitókép: Andranik Hakobyan/Getty Images

Egy tévéért ölt a drogos huszonéves

Vádat emeltek egy fiatal férfi ellen, aki egy éve kábítószer hatása alatt megölt egy 81 éves nőt Jánoshalmán, majd elvitte a televízióját – tudatta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője.

Négyessyné Bodó Marianna közölte, az eset 2023-ban egy nyári estén történt: az akkor 23 éves jánoshalmi férfi, alkohol és drog fogyasztása után elhatározta, hogy kifosztja a látásból ismert idős nőt; a kerítésen átugorva, a ház egyik nyitott ablakán bemászott az épületbe. A nő felriadt a zajra és megpróbált felkelni, ám a férfi ököllel többször megütötte, majd megfojtotta. A férfi ezután a házban értékek után kutatott, végül áldozata televíziójával távozott.

A vármegyei rendőrök néhány órán belül azonosították és elfogták. Az ügyészség az emberölés súlyosabban minősülő – nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett – bűntettével vádolja.

A letartóztatásban lévő férfi bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt.

Címlapról ajánljuk
Tovább láthatók a felbecsülhetetlen és rejtélyes ritkaságok az Akadémián

Tovább láthatók a felbecsülhetetlen és rejtélyes ritkaságok az Akadémián

A Magyar Tudományos Akadémia bicentenáriuma alkalmából rendezett 200 év kincsei című kiállítás tovább, jövő márciusig várja a látogatókat, akik olyan ritkaságokat tekinthetnek meg, mint a Szózat kézirata vagy a rejtélyes Rohonci kódex, de a 19. századi portréfestészet remekei is várják az érdeklődőket a patinás épületben.

Szegedi Andrea: ne higgyünk a sztereotípiáknak, az idősek az egyik legjobban erősödő turisztikai réteg

A szenior turisták nemcsak több vendéget, hanem több és egyenletesebben eloszló turisztikai bevételt is jelentenek. Hiába ők a turizmus egyik legfontosabb célcsoportja, mégis csak kevés kampány szólítja meg őket célzottan. Pedig a 60 év feletti utazók nemcsak egyre többen vannak, hanem egyre többet is áldoznak utazásra. Az Európai Unióban 2024-ben már nagyjából minden negyedik turisztikai vendégéjszaka hozzájuk kötődik – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány társadalomtudományi kutatója.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×