Infostart.hu
eur:
367.01
usd:
316.49
bux:
148218
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed
18 éven felülieknek
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot
Mid adult woman is crying.
Nyitókép: solidcolours/Getty Images

"Késsel vágta le a haját" - Féltékenységből foglyul ejtette volt élettársát és gyermekeit

A férfi a nőt félelemben tartotta, azzal fenyegette, hogy gyermekeit elveszi, ezzel kényszerítette maradásra.

A Baranya Vármegyei Főügyészség közleményében azt írta: a férfi 11 évig élt a nővel élettársi kapcsolatban, öt közös gyermekük született. Már kapcsolatuk fennállása alatt is többször bántalmazta a férfi az élettársát, vele szemben agresszív magatartást tanúsított.

A vádlott 2018-ban börtönbe került, ekkor a sértett a gyermekeivel együtt elköltözött és a vádlottal megszakította a kapcsolatot.

Szabadulását követően – 2021-ben – a nő már új párkapcsolatban élt, de 2022 nyarán e kapcsolata megszakadt és korábbi élettársával megállapodtak abban, hogy a gyermekeikre tekintettel rendezik viszonyukat és újra összeköltöznek.

Néhány hét után azonban a nő ismét elköltözött gyermekeivel, amibe a vádlott nem tudott belenyugodni.

A férfi 2022 június végén két ismerősével a hajnali órákban megjelent a nő lakásánál, az alvó nőt és a gyerekeket felébresztette, majd

egy késsel levágott egy darabot a nő hajából és megfenyegette: ha nem utazik el vele, úgy a gyermekeivel együtt meg fogja ölni.

A nő a fenyegetés és bántalmazás hatására beszállt gyermekeivel a vádlott autójába, majd Budapestre utazott vele, ahol egy munkásszállóra költöztek.

A férfi a nőt félelemben tartotta, azzal fenyegette, hogy gyermekeit elveszi, ezzel kényszerítette maradásra. Az anya a lakást csak a vádlottal, illetve úgy hagyhatta el, ha az egyik gyerek a férfinél marad.

Július elején azonban a nő elhatározta, hogy segítséget kér, majd azzal az ürüggyel, hogy boltba megy, bement a legközelebbi rendőrkapitányságra, ahol feljelentést tett.

A férfit – aki jelenleg más ügy miatt jogerős szabadságvesztését tölti – felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése miatt vádolta meg a Siklósi Járási Ügyészség – olvasható a vádhatóság közleményében.

Címlapról ajánljuk
Horváth Péter pedagóguskar-elnök: reményeket fűzünk az iskolák nagyobb önállóságához
Indul a tanév

Horváth Péter pedagóguskar-elnök: reményeket fűzünk az iskolák nagyobb önállóságához

A győri gimnáziumigazgató Horváth Péter szerint az új rendszer sok eleméről ma még nem megmondható, hogy pozitív változást hoz-e, de például az iskolák anyagi önállóságát nem igazán támogatja, meg is mondta, hogy miért. Az InfoRádióban részletesen beszélt arról, mi lehet majd a tankerületek vagy a Klebelsberg Központ szerepe a jövőben.

Máshol lesz a lakcímnyilvántartás, Ruff Bálinthoz titkosszolgálat is került: átrendezték a kormányzati hatásköröket

A kormány átalakította a miniszterek közötti hatásköröket, a változások hétfő este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az anyakönyvezés, lakcímnyilvántartás nem a belügyi tárcánál, hanem a technológiai miniszternél lesz. Bóna Szabolcs agrárminiszter tárcája is erősödött.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×