Infostart.hu
eur:
367.04
usd:
316.64
bux:
148622.5
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed
Little girl is protected by an open palm isolated
Nyitókép: Serghei Turcanu/Getty Images

Az augusztus 20-i ünnepen erőszakoskodott nőkkel egy külföldi férfi

Letartóztatták azt a külföldi férfit, aki egy borsodi kisvárosban megtartott augusztus huszadikai rendezvényen több nővel is erőszakoskodott.

A Blikk írja az ügyészség alapján, hogy az ünnepi rendezvényen a férfi trágár kifejezések használata mellett megragadott, majd fogdosni kezdett egy nőt, akit később a földre húzott és megpróbálta levenni az áldozat fehérneműjét. A férfi azonban elmenekült, miután a nő segítségért kiáltott.

Az elkövető néhány perccel később újra megtámadott két nőt, az egyiküket simogatni kezdte, a másik áldozatot pedig megpróbálta megcsókolni, a nő azonban ellenkezett, erre a férfi úgy megütötte ököllel, hogy a nő feje a kerítésnek ütődött.

A bíróság szerint, ha az eljárás során bebizonyosodik, hogy a férfi valóban elkövette a fentieket, akkor szexuális erőszak bűntettének kísérletével, garázdaság bűntettével, könnyű testi sértéssel és szeméremsértés vétségével is vádolhatják – irta a Miskolci Törvényszék a közleményében.

Címlapról ajánljuk

Átrendezték a kormányzati hatásköröket, Ruff Bálintnál a titkosszolgálat

A kormány átalakította a miniszterek közötti hatásköröket, a változások hétfő este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az anyakönyvezés, lakcímnyilvántartás nem a belügyi tárcánál, hanem a technológiai miniszternél lesz. Bóna Szabolcs agrárminiszter tárcája is erősödött.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×