Infostart.hu
eur:
367.77
usd:
317.05
bux:
146772.66
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda
Nyitókép: PoliceHungary/YouTube

Kitartóan menekült a rendőrök elől, még a defekt sem zavarta a fiatal nőt – videó

Nem mindennapi üldözés zajlott február 5-én reggel Budakalászon.

A Police.hu beszámolója szerint a hatóság embereinek szemet szúrt egy, a 11-es út felé közlekedő személygépkocsi sofőrje, akivel szemben korábban már intézkedtek. Akkor jogosítvány nélkül, vezetéstől eltiltás hatálya alatt ült a volánnál. Nem volt ez másként ezúttal sem.

A rendőrök hang- és fényjelzéssel megállásra szólították fel a nőt, aki azonban inkább menekülőre fogta. Több kapitányság több egysége egészen Dunakesziig üldözte, ami során a sofőr egy szolgálati autónak ütközött és defektet kapott. A nő ezek után is kilométereken át hajtott. Ámokfutása akkor ért véget, amikor lehajtott az útról és egy árokban landolt. Ezt követően a sofőr és utasa gyalogosan menekültek. T. Annát végül egy lakóparkban érték utol az egyenruhások, utasát még keresik.

A 24 éves nő kihallgatásán beismerő vallomást tett, a gyanúsítás ellen panasszal nem élt. Felelősségét nem vitatta, elismerte a baleset okozását, és azt is, hogy nincs jogosítványa, a vezetéstől pedig korábban eltiltották.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az őrizetbe vett nővel szemben cserbenhagyás vétsége, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, letartóztatását a bíróság 2023. február 8-án elrendelte.

Címlapról ajánljuk
Koren Balázs az Arénában: álvalóságba kerülhetnek a diákok az AI miatt

Koren Balázs az Arénában: álvalóságba kerülhetnek a diákok az AI miatt

Meg kell találni a mesterséges intelligencia helyét az oktatásban, vagyis azt, hogyan szolgálhatja eszközként a tanulást – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Koren Balázs, a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője, aki szerint az a diák, aki úgy használja az AI-t, hogy segítse a megértést, nagyon jól jár, de aki csak megoldatja vele maga helyett a feladatokat, az „álvalóságba” kerül.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Egész Európán érezhető a nyomás, csúnya pofont kapott legnagyobb szövetségesétől Kijev - Háborús híreink csütörtökön

Egész Európán érezhető a nyomás, csúnya pofont kapott legnagyobb szövetségesétől Kijev - Háborús híreink csütörtökön

Egész Európán érződik az orosz-ukrán háború nyomása: Romániában és a Baltikumban folyamatosak a drónok által elkövetett légtérsértések, Németországot pedig az elmúlt napokban sorra rázták meg a szabotázsakciók. Bár Moszkva mindent tagad, a szálak Oroszország felé vezetnek. Kijevnek viszont nem csak az orosz invázió miatt fájhat a feje, mivel Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter egyenesen az ukránokat jelölte meg a globális energiaárak emelkedésének kiváltóiként, utalván az orosz energiaszektort érő folyamatos dróntámadásokra. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×