Infostart.hu
eur:
362.06
usd:
311.72
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Közel ötvenmilliót csalt el egy lelkésznő

Vádat emeltek egy református lelkésznő ellen jelentős, valamint nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

A vádlott 2012 decemberétől 2021 márciusáig egy borsodi kistelepülés református egyházközségének lelkipásztora volt – írták.

A lelkésznő 2019 augusztusában megkereste egyházközsége képviselőjét, egy másik lelkésznőt, akitől azzal az indokkal, hogy saját vállalkozást szeretne beindítani, 3 millió forint kölcsönt vett fel, majd kért tőle további 2,5 millió forintot. 2020-ban magánszemélyektől vett fel kölcsönöket arra hivatkozva, hogy az életbiztosítását akarja lejárat előtt felszabadítani, illetve a letéti jegyét szeretné kiváltani, több esetben pedig a szolgálati helyén lévő parókia tetőszerkezetének cseréjére, javíttatására kért pénzt.

A vádlott rendszeres haszonszerzés céljából összesen 46 millió forintot csalt ki a sértettektől lelkészi hivatását felhasználva, az összegekhez vagy készpénzben jutott hozzá, vagy a sértettek a kért pénzt a bankszámlájára utalták át.

Az Encsi Járási Ügyészség a büntetlen előéletű vádlottra börtönbüntetés kiszabását indítványozta – áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×