Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Nyitókép: Pixabay

Cserben hagyták a motorosok a quaddal ütköző társukat, belehalt sérüléseibe

A quad vezetője kérte a négy motorost, hogy segítsenek a mentésben, de ők elhajtottak. Most vádat emeltek ellenük.

Vádat emeltek négy salgótarjáni férfi ellen, akik ötödik ismerősükkel együtt motoroztak az erdőben, majd miután társuk frontálisan ütközött egy quaddal, elhajtottak. A balesetet szenvedő férfi meghalt – tájékoztatta a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője.

Bóna Gyula közölte: a 41-51 év közötti vádlottak és 45 éves ismerősük tavaly május 24-én délután Kazár és Bárna külterületén, az erdei utakon motoroztak. Egy szemből érkező kétszemélyes quad vezetője fékezett és lehúzódott előlük, de az elől haladó sértett így is a járműnek ütközött. A férfi miután bukósisakjával bezúzta a quad szélvédőjét, az útra zuhant.

Ezután sorban odaérkezett a többi motoros. Odamentek eszméletlen társukhoz, valamint a quadból kiszálló, vérző kezű sofőrhöz, így jól hallották, hogy utóbbi a mobiltelefonján orvosi segítséget kért, és azzal is tisztában voltak, hogy a nehezen megközelíthető erdei helyszínt a helyismerettel nem rendelkező mentők nehezen találhatják meg.

A sofőr, aki telefonon beszélt a mentőirányítással, a rendőrséggel, és az érkező mentőhelikopter személyzetével is, többször kérte a vádlottakat, hogy menjenek a bárnai kocsmához, és onnan vezessék fel a mentőket, de valaki közülük maradjon vele, hiszen ő is megsérült.

A vádlottak viszont arra kérték, mondja azt a mentőknek, hogy a sérült motoros egyedül volt, majd visszaültek motorjukra, megfordultak és elhajtottak.

Miközben a földi mentőegység helyismeret hiányában a bárnai kocsmánál várakozott, a baleset helyszínét nem találó mentőhelikopter személyzetét pedig a quad sofőrje telefonon, majd egy tisztásra szaladva karjelzéssel próbálta útba igazítani, a motoros légzése leállt.

A quad 75 éves utasa csaknem tíz percen keresztül próbálta mellkaskompresszióval újraéleszteni, majd a mentők sikeresen újra is élesztették a motorost, akit ezután mentőhelikopterrel kórházba vittek, de ott, a szakszerű orvosi ellátása ellenére elhunyt.

A társukat otthagyó vádlottak egy salgótarjáni garázsban utcai ruhába öltöztek, majd kettő közülük visszaindult, hogy társuk motorkerékpárját elszállítsák.

A négy motoros ellen a Balassagyarmati Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×