Infostart.hu
eur:
376.46
usd:
319.36
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Nyitókép: ismeretlen

Rács mögött maradnak az ismerősüket halálra verő férfiak

A gyalázatos tettre még múlt év júniusában került sor.

A megalapozott gyanú szerint az ittas állapotban lévő férfiak 2020. június 17-én az esti órákban, komáromi otthonukban együttesen bántalmazták, ütlegelték, rúgták a sértettet. A bántalmazás következtében a sértett többszörös bordatörést, a szegycsont törését, az orrcsont törését szenvedte el, és a kialakuló belső vérzések miatt a helyszínen elhalálozott.

A két férfit halált okozó testi sértés bűntettének elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó hatóság. Mindkét gyanúsított büntetett előéletű, megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkeznek. A két férfi letartóztatását a nyomozási bíró 2020. június 23. napján rendelte el.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség most ismételten indítványozta a két férfi letartóztatásának a meghosszabbítását tekintettel arra, hogy velük szemben megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra kerülésük esetén szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követnének el, továbbá az egyik gyanúsított vonatkozásában az is, hogy a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne, elrejtőzne.

A Tatabányai Járásbíróság a gyanúsítottakat ülésen kihallgatta, majd helyt adva az ügyészi indítványnak a gyanúsítottak letartóztatását további három hónappal, 2021. június 23-áig meghosszabbította.

Címlapról ajánljuk
Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól
Mentőkötél?

Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól

Az eddigi értesülések szerint sikeres volt a német kancellár kétnapos kínai látogatása. A tavaly májusban hivatalba lépett Friedrich Merz számára jóval több volt a bemutatkozásnál, a cél a partneri viszony helyreállítása volt. A kínai házigazdák a nyilatkozatok szerint szívélyesnek tűntek – és nagyobb volumenű megállapodásokat is belengettek.

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Megártott a hegyi levegő a forintnak?

Megártott a hegyi levegő a forintnak?

Kétéves csúcsot döntött a forint a zlotyval szemben, ami arra utal, hogy a régiós devizákkal szemben is képes erőt mutatni a hazai fizetőeszköz. Szerdán a forintnak – és általában feltörekvő piaci devizáknak – a megnőtt kockázatvállalási kedv is kedvezett, délutánra azonban ennek ellenére azt láthatjuk, hogy gyengül az árfolyam a két fő devizapárban. Közben megérkeztek az USA-ból az adatok a munkanélküli-segély kérelmekről, amik a munkaerőpiac stabilizálódásáról árulkodnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×