Infostart.hu
eur:
378.55
usd:
321.29
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Pexels.com

Csontozókéssel szurkálta meg 31 évvel fiatalabb volt párját

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat.

A vádirat szerint a kecskeméti férfi – az ügy vádlottja – néhány éve ismerte meg a nála 31 évvel fiatalabb nőt, akivel rövidesen érzelmi viszonyba került. Kapcsolatuk azonban az eltelt idő alatt hullámzó volt: egyes időszakokban együtt éltek a vádlott lakásában és ő gondoskodott a sértett megélhetéséről is, de többször előfordult, hogy bántalmazta a sértettet, ezért a nő elköltözött tőle és a vádlottal hosszabb ideig nem is találkozott.

Miután a vádlott megözvegyült, szerette volna felújítani kapcsolatát a sértettel, aki ekkor már egy másik férfival élt együtt. A férfi 2020. január 1-jén délután megjelent a nő lakóhelyén és kérlelni kezdte, hogy állítsák helyre a kapcsolatukat és térjen vissza hozzá. Miután azonban a nő erre nem volt hajlandó, a vádlott megragadta és a ruhájánál fogva megpróbálta kirángatni a lakásból. Dulakodni kezdtek, a sértett kézzel–lábbal védekezett, különböző tárgyakat vágott a vádlotthoz, hogy távol tartsa magától. A vádlott ekkor haragra gerjedt és elővette a zsebében lévő csontozókést, amivel

kétszer combon, majd közepes erővel mellkason szúrta a fotelben ülő nőt.

Ekkor a nő félelmében ráállt, hogy elmegy a vádlottal a közeli áruházba borért. Az időközben a helyszínre érkező kecskeméti rendőrök a támadót elfogták, a mentők a sértettet kórházba szállították.

A sértett a támadás következtében szúrt–metszett sérüléseket szenvedett. Amennyiben a borda nem fogja fel a kést, a szúrás a mellüregbe hatolt volna. A támadó tisztában volt azzal, hogy a nő életveszélyes sérülést szenvedhet – áll a Bács-Kiskun megyei Főügyészség közleményében.

Az ügyészség a férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza, továbbá azt, hogy a bíróság az elkövetéshez használt csontozókést kobozza el. A letartóztatásban lévő vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Címlapról ajánljuk
Fordulatok egymásutánja – Hogy tart máig is a néhány naposra tervezett ukrajnai háború?

Fordulatok egymásutánja – Hogy tart máig is a néhány naposra tervezett ukrajnai háború?

Négy évvel ezelőtt, 2022 február 24-én az orosz hadsereg több irányból is benyomult Ukrajnába. A hivatalosan különleges katonai műveleteknek nevezett akció azonban váratlanul heves ellenállásba ütközött, és idővel borzasztó áldozatokat követelő felőrlő háborúvá alakult át, amelynek a végét még mindig nem látni – íme a négy éve tartó háború eddigi kulcspillanatai!

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×