Infostart.hu
eur:
367.82
usd:
317.2
bux:
146772.66
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda
A Szeviép Zrt. cégére a vállalkozáscsoport szegedi Római körúti székházán. A cég csődegyezségi tárgyalása sikertelenül zárult, így az M43-as autópálya építése mellett több más nagyberuházásban is részt vevő építőipari vállalkozásra felszámolás vár.
Nyitókép: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Új bírósági fejlemények vannak a Szeviép ügyében

A Kúria is ugyanúgy látja a helyzetet, mint a Pécsi Ítélőtábla.

Helybenhagyta a Kúria a Pécsi Ítélőtáblának a Szeviép Zrt. két korábbi vezetője ügyében hozott, a másodfokú ítéletet hatályon kívül helyező döntését - tájékoztatta a bíróság szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint az első fokon eljáró Szegedi Járásbíróság csődbűncselekmény bűntettében mondta ki az út- és magasépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével foglalkozó, felszámolás alatt álló Szeviép Zrt. egykori vezetőit, és ezért őket hat, illetve öt év két hónap szabadságvesztéssel sújtotta.

A vád szerint a milliárdos forgalmat lebonyolító gazdasági társaság legkésőbb 2009 elejére fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került, majd fizetésképtelenné vált és csődeljárás indult ellene. A hitelezők között nem jött létre csődegyezség, ezért a bíróság 2010 augusztusában csődeljárásban elrendelte a cég felszámolását, amelynek során hozzávetőlegesen

6,5 milliárd forint hitelezői igényt vettek nyilvántartásba.

Az ügyészség úgy látta: a jelentős vagyonvesztést az okozta, hogy a vádlottak igazgatósági tagként egyhangú döntéseikkel 2007-től rendszeresen és nagy összegben nyújtottak kölcsönöket az észszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon a teljes egészben vagy részben a zrt. tulajdonában álló gazdasági társaságoknak, illetve magánszemélyeknek - köztük az egyik vádlottnak -, sportszervezeteknek.

A másodfokon eljáró Szegedi Törvényszék azonban bizonyítottság hiányában felmentette a vádlottakat. A döntés ellen az ügyészség a bűnösség megállapításáért, a vádlottak és védőik bűncselekmény hiányában történő felmentésért jelentettek be fellebbezést. Az ügy a Szegedi Ítélőtábla bíráinak kizárását követően került a pécsi táblabíróságra.

A harmadfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla végzésével hatályon kívül helyezte a Szegedi Törvényszék másodfokú ítéletének a másod- és harmadrendű vádlottakra vonatkozó részét, és a másodfokú bíróságot új eljárásra utasította. Az időközben elhunyt elsőrendű vádlottal szemben megszűnt az eljárás.

Az ítélőtábla hatályon kívül helyező döntésével szemben az ügyészség és a harmadrendű vádlott és védője is fellebbezést jelentett be, ezeket a Kúria azonban nem találta alaposnak. A döntés indoklásában a Kúria egyetértett az ítélőtáblával abban, hogy az elsőfokú ítélet megalapozatlan és annak kiküszöbölése kizárólag bizonyítás felvételével - szakértői vélemény további kiegészítésével, esetleg a szakértő ismételt meghallgatásával - küszöbölhető ki, erre azonban a harmadfokú eljárásban nincs lehetőség.

Címlapról ajánljuk
Koren Balázs az Arénában: álvalóságba kerülhetnek a diákok az AI miatt

Koren Balázs az Arénában: álvalóságba kerülhetnek a diákok az AI miatt

Meg kell találni a mesterséges intelligencia helyét az oktatásban, vagyis azt, hogyan szolgálhatja eszközként a tanulást – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Koren Balázs, a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője, aki szerint az a diák, aki úgy használja az AI-t, hogy segítse a megértést, nagyon jól jár, de aki csak megoldatja vele maga helyett a feladatokat, az „álvalóságba” kerül.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Mutatunk két grafikont: az első miatt pánikolhatna a Tisza-kormány, de ha meglátják a másodikat, rögtön megnyugszanak

Mutatunk két grafikont: az első miatt pánikolhatna a Tisza-kormány, de ha meglátják a másodikat, rögtön megnyugszanak

Az elmúlt hetekben komoly felfordulás jellemezte a nemzetközi kötvénypiacokat, több évtizedes csúcsra emelkedtek a fejlett kötvényhozamok. Első ránézésre ez a magyar állampapírok piacára is begyűrűzött, hiszen a jelenleg 5,7%-os tízéves hozam lényegesen magasabb a korábbi 5% körüli mélypontnál. Ha azonban kicsit alaposabban megnézzük, akkor az elmúlt egy hónapban még így is felülteljesítők voltak a magyar kötvények, a leggyakrabban vizsgált magyar-lengyel hozamkülönbség még tágult is. És ugyanez látszik európai szinten is: egyértelműen a magyar állampapírok a befektetők kedvencei idén. 

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×