Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
319.26
bux:
151424.47
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Bűnügyi helyszínelők Budapesten, a József Attila utcában, ahol megöltek két férfit egy verekedésben 2020. május 22-én. Hajnali 3 óra után értesítették a rendőrséget, hogy a belvárosban több ember összeverekedett, és többeket megkéseltek. A rendőrök a helyszínen két embert találtak az úttesten, súlyos szúrt sebesülésekkel. Mindketten a helyszínen meghaltak. A járőrök hat embert állítottak elő, a BRFK emberölés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.
Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Lépett a rendőrség a Deák téri késelő ügyében

A 18 éves fiatalt emberöléssel gyanúsítják, szintén őrizetbe vettek két 19 éves férfit, akik a nyomozók szerint részt vettek a két fiatal halálával végződő késelést megelőző verekedésben. A rendőrség indítványozza mindhárom fiatal letartóztatását.

Mint arról az Infostart beszámolt, két, egymástól független baráti társaság 10 tagja, 16-23 év közötti férfiak verekedtek össze az Erzsébet téren. Az egyik résztvevő kést rántott és több szúrással megsebesítette. A rendőrök 3.40-kor kapták a riasztást, három percen belül a helyszínre értek, ahonnan már több verekedő elfutott. A helyszínen két úttesten fekvő embert találtak, egy 16 éves és egy 21 éves fiatal férfit, akiknek olyan súlyos szúrt sérülései voltak, hogy a helyszínen életüket vesztették.

A nyomozók rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 18 éves férfit, akit a Nyugati téren fogtak el, és a késelés helyszínétől 300 méterre egy autó alá dobva megtalálták a bűncselekmény elkövetésének eszközét is.

A BRFK Életvédelmi Osztály nyomozói a 18 éves budapesti fiút több emberen elkövetett emberölés gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására - közölte a rendőrség a police.hu portálon.

A rendőrök a verekedéssel összefüggésben összesen 9 embert állítottak elő, közülük két 19 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt, őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A Blikk úgy tudja, hogy a tömegverekedés összes résztvevőjének volt már dolga a hatósággal. A nyomozók, akik kockáról kockára elemzik a térfigyelő kamerák felvételeit, hogy tisztázzák, kinek mi volt a szerepe a tragédiában.

Címlapról ajánljuk
Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok
Tisztítótűz

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.

Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét elérhetővé Magyarország számára, valamint helyreállhat az érintett magyar egyetemek hozzáférése az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz – közölte a brüsszeli testület szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Fontos események jöhetnek ma, lefordulás a tőzsdéken

Fontos események jöhetnek ma, lefordulás a tőzsdéken

Pozitív hangulatban indult a szerdai kereskedés az európai tőzsdéken, miközben az olajár továbbra is 100 dollár alatt mozog a közel-keleti kínálati félelmek enyhülésével. Ahogy azonban telt a nap, sorra kezdtek lefordulni a tőzsdék, délutánra pedig határozott esés alakult ki az európai piacokon. A befektetők figyelme ma Donald Trump és Hszi Csin-ping találkozójára, valamint az iráni diplomáciai fejleményekre irányul, miközben a Fed újabb kamatemelésének lehetősége továbbra is ott van a háttérben. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×