Infostart.hu
eur:
364.48
usd:
325.56
bux:
146103.69
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: police.hu

A sofőrt és magát is veszélyeztette egy autó utasa

Befejezték a vizsgálatot a rendőrök annak a férfinak az ügyében, aki utasként veszélyeztette a saját és a gépkocsivezető életét Szigetvár közelében.

A Szigetvári Rendőrkapitányság a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt nyomozott egy 23 éves helyi férfi ellen. A férfi egy személygépkocsiban utasként tartózkodott, amikor a jármű 2019. szeptember 16-án 22 órakor Zsibót irányából Szigetvár felé közlekedett, majd haladása során egy útkanyarulatban letért az út melletti mezőgazdasági területre. Kiderült, hogy

a gépkocsi kézifékét a balesetet megelőzően a férfi húzta be, amelytől a jármű megcsúszott és irányíthatatlanná vált. A baleset során a férfi, valamint a jármű vezetője is kirepült az autóból,

mindketten könnyű sérülést szenvedtek - írta a police.hu.

A férfit a rendőrök a helyszínen elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásán a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte, és elmondta azt is, hogy megbánta tettét.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×