Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
325.06
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Durva erőszak a Balatonnál

Egy 30 fős csoport támadt négy emberre Balatonakaliban csütörtökön reggel.

A rendőrség a 24.hu megkeresésére közölte, a nyomozás adatai alapján Balatonakali központjában, egy élelmiszerüzlet parkolójában egy körülbelül 30 fős csoport a korábbi sérelmük miatt megtámadott és megfenyegetett négy személyt 7 óra 4 perckor.

Az elkövetők közül többen két sértettet bántalmaztak is, meglökték, megrúgták és megütötték őket. A négy bántalmazott férfinak sikerült gépkocsijukkal elmenekülni, majd ezt követően az elkövetők is elhagyták az üzletház parkolóját, és a szomszédos településre indultak.

A rendőrök nagy erőkkel vonultak a helyszínre, majd Zánkáról 23 főt állítottak elő.

Az élet vagy a testi épség elleni, illetve más hasonlóan súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Az előállított személyek elszámoltatása folyamatban van, közülük két férfit őrizetbe vettek a rendőrök.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×