Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
324.4
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pixabay

Öt évet kapott az ózdi rabszolgatartó

2008-tól tíz éven át verte, rúgta, sanyargatta a nála lakó férfit egy családfő, az áldozat alig tudott élve elmenekülni.

Öt év börtönre ítélte az ózdi bíróság azt a 44 éves helyi férfit, aki kvázi rabszolgaként dolgoztatott egy másik illetőt - tíz éven át. A 24.hu cikke szerint a férfi ingyen dolgoztatta, sanyargatta társág, míg az a testi fenyítések hatására fogyatékossá nem vált.

A történet 2008-ban kezdődött, amikor a most megbüntetett férfi annak fejében, hogy áldozata elvégzi a ház körüli munkát, gondozza az állatokat, fát vág, szállást és napi három étkezést ad plusz 3 ezer forintot.

2010-től már csak dohányt és bort adott, miközben elvette áldozata segélyét és a közmunkáért járó pénzét is, míg arra nem kényszerítette, hogy hagyja ott a munkahelyét.

2012-től már verte is áldozatát, és az étellel is gondok voltak. 2014-ben a vádlott és családja költözött, vitte az áldozatot is, aki a nyári konyhában lakhatott, de folyton verték; olyankor is, amikor az áldozat szökni próbált. Védekezés közben további sérüléseket szenvedett.

Tavaly februárban ért véget a történet, akkor a vádlott bakanccsal rúgta fejbe az áldozatot, mert az kevés fát vitt haza az erdőből. Másnap a gyökerestül kitört fogú férfi hajnalban megszökött.

Az ügyben enyhítő körülmény, hogy a vádlott nem volt büntetve, súlyósító, hogy e bűncselekménytípus egyre gyakoribb.

Miskolcon folytatódik az ügy.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×