Infostart.hu
eur:
362.23
usd:
321.74
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Váratlan esemény az inárcsi családsegítő megölésével vádolt férfi tárgyalásán

Rosszul lett az inárcsi családsegítő megölésével vádolt férfi szerdán a Budapest Környéki Törvényszéken tartott előkészítő ülésen, ezért a meghallgatását március 4-én folytatják - közölte a bíróság.

A vádlott az ülésen nem tagadta meg a vallomástételt, de

meghallgatása közben rosszul lett, ezért a bíróság felfüggesztette az ülést és mentőt hívott.

Miután az ülést nem lehetett folytatni, az eljáró bíró március 4-ére tűzte ki az előkészítő ülés és a vádlotti meghallgatás folytatását - olvasható a közleményben.

A hatóságok korábbi tájékoztatása szerint a férfi feleségével közösen neveli három gyermekét, akik közül kettő kiskorú, az egyik fogyatékossággal élő. A szülők többféle jogcímen összesen mintegy 59 millió forint tartozást halmoztak fel.

Az ügyészség januárban a vádemelés kapcsán azt közölte: a férfi Inárcson épített családi házat devizahitelből. A hitelválság után megemelkedett törlesztőrészleteket azonban nem tudta fizetni, ezért végrehajtás indult, a házat elárverezték, és a családnak 2018. június végéig ki kellett költöznie.

A vádlott 2018 májusában segítséget kért lakhatásuk megoldásához az inárcsi önkormányzattól, ekkor fordult a családsegítő szolgálathoz. A Dabasi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ inárcsi kirendeltségének családsegítője többféleképpen próbált neki segíteni, de az asszonynak nem sikerült azonnal beköltözhető átmeneti otthont biztosítania.

A vádlott felesége 2018. július 10-én közölte, hogy a gyermekekkel rokonokhoz költözik. A férfi egy átvirrasztott éjszaka után másnap reggel bement a családsegítő irodájába egyeztetni a szakemberrel, vita robbant ki közöttük, a férfi kést vett elő a táskájából és nyakon szúrta a nőt, aki rövid időn belül meghalt. Ezután a vádlott átment a közelben levő polgármesteri hivatalba és feladta magát.

A vádirat tartalmazza azt is, hogy a férfi korábban rendőrként lőszereket szerzett, amelyeket a nyugdíjba vonulása után nem adott le, ezek tartására nem volt engedélye. A lőszereket a 2018. július 11-én tartott házkutatás során megtalálták.

A Pest Megyei Főügyészség a büntetőügyben közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés és lőszerrel való visszaélés miatt nyújtott be vádiratot.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×