Infostart.hu
eur:
380.81
usd:
322.11
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Saját szüleit akarta megöletni egy 19 éves fiú

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés előkészülete bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 19 éves Gy. K. ellen.

A gyanú szerint a férfi több személytől kért segítséget szülei megöléséhez, melyre nagyobb pénzösszeget is felajánlott.

A rendőrök szombaton elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Előterjesztést tettek letartóztatására, amit ügyészi indítványra a bíróság hétfőn elrendelt - közölte a police.hu.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×