Infostart.hu
eur:
363.9
usd:
324.92
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Lecsaptak az unokázós csalókra - milliós átverés

„Unokázós” csalókat füleltek le a rendőrök a fővárosban.

A Budapesti Rendőrkapitányság XVIII. kerületi Rendőrkapitánysága büntetőeljárást folytat csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt D. Henrietta, B. Gyula és M. Róbert ellen.

A 36 éves D. Henrietta naponta több száz telefonszámot hívott fel, és legtöbbször a hívott fél unokájának adta ki magát, és milliókat kért azzal az indokkal, hogy balesetet okozott. A nő azt is mondta, hogy kórházban van, ezért egy jó barátja megy el a pénzért. Közben a 39 éves társa, B. Gyula telefonon irányította a taxisként dolgozó 32 éves M. Róbertet, aki a megadott címre elment a megbeszélt összegért.

A rendőrségen egy idős nő tett bejelentést 2018. szeptember 19-én, akitől közel másfél millió forintot csaltak ki. D. Henrietta ezúttal unokahúgként jelentkezett az idős asszonynál, és sírva kérte tőle a pénzt, aki elhitte, hogy a családtagjával beszél, és át is adta a taxisnak a borítékba tett 1 millió 200 ezer forintot.

A kerületi nyomozók munkájának köszönhetően 2018. október 1-jén a BRFK Bűnügyi Főosztály Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai lakcímükön elfogták a nőt és a két férfit.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a csalók telefonkönyvet használtak, és névsorban haladva, naponta minimum 150 telefonszámot hívtak fel.

A három gyanúsított több hónapon keresztül, több száz hasonló csalást követett el, az ügyek felderítése folyamatban van.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. kerületi Rendőrkapitánysága mindhárom gyanúsított esetében előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×