eur:
394.63
usd:
364.53
bux:
71150.53
2024. július 9. kedd Lukrécia

Elmeszakértői vélemény a kiskunhalasi ügyész meggyilkolását tervező férfiról

Az igazságügyi elmeszakértői vélemény szerint súlyos pszichiátriai betegsége miatt nem beszámítható az a férfi, aki tavaly tavasszal egy gépkarabéllyal ment be a kiskunhalasi bíróságra, hogy ott megölje a vezető ügyészt. A szakvéleményt kedden ismertették a Szegedi Törvényszéken.

A férfit hivatalos személy védelmére kelt személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével, emberölés előkészülete, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, valamint személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolják.

A vádirat szerint a 44 éves férfi korábbi feljelentéseivel kapcsolatban elégedetlen volt a járási ügyészség vezetőjének intézkedésével, úgy érezte, hogy a hatóságok semmibe veszik, saját igazának nem tud törvényes úton érvényt szerezni. Tavaly március 16-án ezért megjelent a Kiskunhalasi Járási Ügyészség és Kiskunhalasi Járásbíróság közös épületében, hogy megölje a vezető ügyészt, és elhatározta, azzal is végez, aki ezt meg akarja akadályozni.

A férfi magával vitt egy engedély nélkül tartott - korábban hatástalanított, de visszaélesített - gépkarabélyt és az ahhoz tartozó 240 lőszert. A beléptetőkapunál elővette és csőre töltötte a fegyvert, majd azzal a biztonsági őrt arra kényszerítette, hogy vezesse a vezető ügyész szobájához. A gondnok a lépcsőn érte őt utol, megragadta a fegyver csövét, de nem tudta elvenni a férfitől. Dulakodni kezdtek, közben a vádlott előbb a plafonba, majd a gondnok felé lőtt, de nem okozott sérülést. Ezután a sértett hasára akart közvetlen közelről célzott lövést leadni, de a lőszer elakadt a fegyverben.

A küzdelem közben mindketten elestek, a földön tovább dulakodtak, közben a vádlott többször igyekezett elsütni a fegyvert, de a zárszerkezet folyamatos mozgatása miatt nem sikerült lövést leadnia. A férfit végül az épületben tartózkodó két rendőr lefegyverezte.

A vádlottról már a nyomozás során is készült elmeszakértői vélemény, amely szerint mentális zavarokkal küzd, beszámítási képessége enyhe fokban korlátozott. Ezt a szakértői véleményt azonban az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben végzett vizsgálatok alapján kiegészítették, e szerint a férfi súlyos pszichiátriai betegségben szenved, kóros elmeállapota ok-okozati összefüggésbe hozható a bűncselekmény elkövetésével.

A törvényszék Joó Attila vezette tanácsa a szakértők meghallgatásáról döntött, így az ügyben januárban születhet elsőfokú ítélet.

Címlapról ajánljuk
Németország szerint Európa nyert Franciaországban, de a káosz korszaka jön

Németország szerint Európa nyert Franciaországban, de a káosz korszaka jön

Német kormánypárti és konzervatív ellenzéki visszafogott derűláttással értékelték a francia nemzetgyűlési választások eredményét. Általános megítélés szerint az eredmény jó hír Európának, ugyanakkor Franciaország nehéz időszak előtt áll. Eltérő ugyanakkor Emmanuel Macron szerepének megítélése.

Megvannak az új Patrióták Európáért-frakció céljai a következő öt évre

Megalakult a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója, mely 12 európai tagállam 84 képviselőjét foglalja magába; célja, hogy változást hozzon az uniós politikában - mondta Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának elnöke Brüsszelben, a pártcsoport EP-frakciójának alakuló ülését követően.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.09. kedd, 18:00
Kalas Vivien
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézet főreferense
Vegyes zárás az amerikai tőzsdéken

Vegyes zárás az amerikai tőzsdéken

Jelentősen alulteljesítő ma az egyébként vegyes európai hangulatban a magyar tőzsde, miután a kormányinfón ma bejelentették, hogy új különadókat vezet be a kormány. A bankszektorban nem változik a bankadó mértéke, de megemelik a tranzakciós illetéket és "devizaváltási illeték" néven egy teljesen új adót is kivetnek. "Az energiaszektorra és a multinacionális cégekre kivetett extraprofitadó – ide értve a kiskereskedelmi adót is – nem csökken" - derült ki a mai kormányinfón. A bejelentések hatására nem meglepő módon esik az OTP és a Mol árfolyama.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×