Infostart.hu
eur:
379.44
usd:
322.41
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás

Előzetesben S. Ábel, robbantásra készülhetett

Előzetes letartóztatásba került S. Ábel, akit rablás előkészülete miatt fogtak el pénteken a fővárosban - közölte Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

 A férfit korábban elítélték azért, mert 2013-ban egy budapesti gyorsétterem bejáratánál, majd bent is fegyverrel többször a levegőbe lőtt, előzőleg pedig joghallgatóként diáktársai megölésével fenyegetőzött.

A 24.hu portál arról írt hétfőn, hogy S. Ábel robbantásra készülhetett.

A Fővárosi Törvényszék a birosag.hu weboldalon közzétett közleményében azt írta: robbanóanyaggal visszaélés miatt indult büntetőügyben a gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el hétfőn egy hónapra a Budai Központi Kerületi Bíróság. A végzés nem jogerős.

Közölték: a bíróság szerint a gyanúsított férfi júliusban úgy döntött, hogy robbanószert állít elő és beszerzi a robbanóanyag elkészítéséhez szükséges hozzávalókat. A gyanúsított folyamatosan kísérletezett a szerekkel, és július végére elkészített egy, "megbízhatatlansága és veszélyessége miatt még engedéllyel sem előállítható" robbanószert. A gyanúsított által megalkotott anyag alkalmas emberi élet kioltására, ha felrobban, 3-5 méter sugarú körben okoz súlyos, maradandó sérüléseket. Hozzáfűzték: a robbanás közvetlen környezetében lévő anyagokból leváló úgynevezett másodlagos repeszek is okozhatnak halálos sérüléseket. Megjegyezték: a férfi egyébként kiöntötte az általa előállított anyagot egy erdős területen.

Titkos adatszerzéssel kiderítették, a férfi egy barátjával arról beszélt, hogy prostituáltakat kellene kirabolni. Bár a gyanúsított által részben előállított, részben előállítani tervezett robbanóanyag célja ismeretlen, a bíróság szerint nem kizárt, hogy a rabláshoz , de az is lehet, hogy véletlenszerűen kiválasztott emberek ellen akarta felhasználni az anyagot.

A bíróság indoklásában rögzítette, hogy a gyanúsított büntetett előéletű, újabb bűncselekményét is büntetőeljárás hatálya alatt követte el. Az aktuális eljárás rablás előkészülete miatt indult ellene, aki korábban beszerzett egy lőfegyvernek nem minősülő, de emberi élet kioltására alkalmas, működőképes muzeális pisztolyt, amelyet a rendőrség július elején lefoglalt tőle.

A döntés nem jogerős.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×