Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Romagyilkosságok - Helybenhagyták az elsőfokú ítéletet

Helybenhagyta a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla pénteken a romagyilkosságok ügyében korábban első fokon kiszabott három tényleges életfogytiglant és a negyedrendű vádlott 13 éves fegyházbüntetését, ám néhány kisebb súlyú cselekménynél változtatott a minősítésen.

A másodfokon eljáró bírói tanács elnöke az ítélethirdetés során kimondta, hogy az első három vádlott esetében "van hely fellebbezésnek", így e vonatkozásban a tábla döntése nem jogerős, az eljárás a Kúrián folytatódhat tovább.

A megállapított tényállás szerint Kiss Árpád és testvére, Kiss István, valamint Pető Zsolt 2008-2009-ben kilenc helyszínen hajtott végre fegyveres támadást romák otthonai ellen. Negyedik társuk, Csontos István a két utolsó támadásban vett részt sofőrként. A bűncselekmény-sorozat következtében hat ember, köztük egy gyermek meghalt, öten súlyosan megsérültek.

Az ítélőtábla szóbeli indoklása szerint a védők eljárási szabálysértésekre vonatkozó kifogásai nagyrészt alaptalanok, ezért nem szükséges az elsőfokú döntés hatályon kívül helyezése és új eljárás elrendelése.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×