Infostart.hu
eur:
361.45
usd:
310.64
bux:
131346.58
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Vádemelés a több száz sértettet megkárosító férfi ellen

Több mint ötszáz embernek összesen kétmilliárd forintnál is nagyobb kárt okozott egy ebesi férfi a gyanú szerint. A rendőrség csalás bűntette miatt javasol ellene vádemelést.

A debreceni rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást K. Sándor ebesi lakos ellen, aki az eljárás adatai szerint 547 sértettől összesen több mint kétmilliárd forintot csalt ki jövedelmező befektetések ígéretével - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.

Dobó Dénes elmondta: egy sértett 2013 áprilisában kötött szerződést a gyanúsított befektetésekkel foglalkozó cégével. A befizetett pénzért cserébe K. Sándor a banki kamatoknál jóval kedvezőbb hozamot ígért. Mivel mindebből semmi nem valósult meg, a sértett az év októberében feljelentést tett a Debreceni Rendőrkapitányságon, amely csalás bűntettében rendelt el nyomozást.

A nyomozók megállapították, hogy még 546 sértettje van a bűncselekménynek, és kiderült az is, hogy a sértetteknek összesen több mint kétmilliárd forint káruk keletkezett.

K. Sándort 2013 decemberében őrizetbe vették, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely a budapesti olimpiáról: ha megállapodunk a kormánnyal, az emberek meggyőzése lesz hátra

Karácsony Gergely a budapesti olimpiáról: ha megállapodunk a kormánnyal, az emberek meggyőzése lesz hátra

Minden korábbinál határozottabban kiállt a budapesti olimpiai és paralimpiai rendezés mellett Karácsony Gergely. A főpolgármester a MOB közgyűlése után az InfoRádiónak adott interjúban egyértelművé tette, hogy a városhoz kell szabni a két kiemelt sporteseményt, nem fordítva, és hogy Budapesten kívüli helyszíneket is be lehetne vonni. Beszélt a szolidaritási adóról szóló egyeztetésekről és arról is, hogy a Fővárosi Közgyűlés hangvétele és munkája megváltozik.

Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Még a látszatát is kerülni kell a nem jogállami megoldásoknak Sulyok Tamás államfő szerint, akivel interjú jelent meg. „Teljesen világossá vált számomra, hogy komoly politikai igény jelent meg a köztársasági elnöki alkotmányos funkciójának újraértelmezésére.”
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Újabb fenyegetések jöttek Trumptól - Mi történik a tőzsdéken?

Újabb fenyegetések jöttek Trumptól - Mi történik a tőzsdéken?

Az iráni helyzet körüli fejlemények továbbra is jelentősen befolyásolják a hangulatot a piacokon. Hétvégén Donald Trump újabb fenyegetéseket intézett az ország felé, mondván, hogy ketyeg az óra Irán számára, és semmi nem fog belőlük maradni, ha nem sikerül gyorsan megállapodni. A gond csak az, hogy a két fél közötti tárgyalásokban továbbra sem látszik érdemi előrelépés. A tőzsdéken viszont romlik a hangulat a feszültségek kiújulása miatt, Ázsiában határozott esést lehetett látni a ma reggeli kereskedésben, és Európában is gyengén kezdődik a hét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×