Infostart.hu
eur:
360.66
usd:
310.29
bux:
132413.97
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Elfogták azt a férfit, aki két nőt erőszakolt meg Miskolcon

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint két nőt erőszakolt meg Miskolcon - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-nek.

Janasóczki Attila közlése szerint hétfőn egy ismeretlen bement egy miskolci családi házba, ahol az ott élő nőt megerőszakolta. A helyszínről a férfi különböző tárgyakat is magával vitt.

A rendőrök a bejelentést követően a közelben elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 19 éves H. Roland Dezsőt - tette hozzá a szóvivő.

Mint mondta, a férfi kihallgatása során kiderült, hogy a gyanúsított azonos azzal az ismeretlennel, aki még november 15-én Miskolcon, a Bársony János úton erőszakolt meg egy fiatal nőt.

Ebben a bűnügyben a rendőrég még a múlt pénteken egymillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki az erőszaktevő kézre kerítéséért.

A 19 éves szendrőládi férfit a miskolci rendőrkapitányság nyomozói bűnügyi őrizetbe vették.

Címlapról ajánljuk
Nyilvános a kegyelmi ügy dokumentumainak egy része, Magyar Péter várja a többi iratot Sulyok Tamástól

Nyilvános a kegyelmi ügy dokumentumainak egy része, Magyar Péter várja a többi iratot Sulyok Tamástól

A kegyelmi ügy Igazságügyi Minisztériumnál lévő, kedden nyilvánosságra hozott dossziéjának dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét – jelentette ki a miniszterelnök rendkívüli, a dokumentumokat bemutató sajtótájékoztatóján.

Hoki-vb: a sportigazgató szerint ez minden idők legerősebb magyar válogatottja, kedden jön a sorsdöntő meccs

Bár a finnek és az osztrákok ellen nem sikerült pontot szerezni a svájci elit jégkorong-vb első két meccsén, Kovács Attila szerint a magyar válogatottnak nem kell szégyenkeznie, a legfontosabb meccs pedig kedden következik Nagy-Britannia ellen. A magyar szövetség sportigazgatója az InfoRádióban úgy fogalmazott: öt kiemelt mérkőzés következik a magyar jégkorong jövője szempontjából, amelyeken a játékosaink szeretnék a legjobb teljesítményt kihozni magukból.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×