Infostart.hu
eur:
365.31
usd:
316.47
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Romániában fogták el egy miskolci emberölés gyanúsítottjait

Három magyar nemzetiségű román állampolgárt gyanúsít a rendőrség egy három évvel ezelőtti miskolci emberölés elkövetésével. A férfiakat Romániában fogták el, ott is tartják őrizetben őket - jelentették be csütörtökön nemzetközi sajtótájékoztatón Miskolcon.

Vereckei Csaba rendőr dandártábornok, Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya a 2010 szeptemberében Miskolcon, a Gyár utcában elkövetett bűncselekményt felidézve elmondta, a három férfi a 70 éves miskolci lakos házába tetőjavítás ürügyén ment be, majd vitát követően olyan súlyosan bántalmazták az idős embert, hogy az a kórházban belehalt sérüléseibe.

A támadók az áldozat értékeivel - mobiltelefon, karóra, munkaruha, készpénz - elmenekültek, majd egy közeli szórakozóhelyen italoztak, ezután elhagyták a várost.

A főkapitány közölte, a három éven át tartó nyomozás most vezetett eredményre, a bizonyítékok alapján három román állampolgárságú férfit gyanúsítottak meg a bűncselekmény elkövetésével. Nemzetközi jogsegély keretében már kihallgatták őket a magyar és a román ügyészség közreműködésével.

Mircea Marius Negrut rendőr ezredes, Románia magyarországi nagykövetségének belügyi attaséja a magyar és a román hatóságok hatékony együttműködését hangsúlyozta, majd arról szólt, hogy a három, alkalmi munkákból élő férfi Romániában is hasonló bűncselekményeket követett el, ott is volt halálos áldozata tettüknek. Elfogásuk a Bihar megyei és a székelyhídi rendőröknek köszönhető.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×