Infostart.hu
eur:
361.89
usd:
317.33
bux:
143889.34
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Fogva tartottak és prostitúcióra kényszerítettek egy lányt

Elfogta a rendőrség azt a négy fiatalt, aki a gyanú szerint fogva tartott, bántalmazott és prostitúcióra kényszerített egy intézetből szökött, 14 éves lányt Nagydoboson.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a lány - két társával - két hete szökött el egy Fehérgyarmat közelében található gyermekvédelmi intézetből, majd két nagykorú fiú ismerősükkel mentek Nagydobosra, ahol társai erőszakkal akarták rávenni arra, hogy utcalányként keressen nekik pénzt.

Fülöp Gergely hozzátette: a lány hétfőn szökött meg fogvatartóitól, akik - mint elmondta - többször megverték és megalázták. Hangsúlyozta: a 14 és 17 éves lányokat, valamint a két 19 éves fiút a kihallgatások után őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat 18. életévét be nem töltött személy sérelmére aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése, valamint súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

Címlapról ajánljuk
Elkezdődött a Tusványos – Orbán Viktoron és Magyar Péteren mindenki szeme

Elkezdődött a Tusványos – Orbán Viktoron és Magyar Péteren mindenki szeme

Kedden elkezdődött a vasárnapig tartó 35. Tusványos, amelyen szombaton Orbán Viktor korábbi miniszterelnök is felszólal. Az új kormányfőt, Magyar Pétert azonban nem hívták meg, amit ő kedden is sérelmezett az Országgyűlésben, mondván, a rendezvényt több százmillió forinttal támogatták.

Reagált az ügyészség: az NKA-ügy miatt jártak a Fidesz-szerverközpontban

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség folytat nyomozást az NKA-ügyben hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folyó ügyben. Ezen eljárás során került sor a kérdésben említett eljárási cselekményekre, erről azonban az eljárás érdekei miatt részletesebb tájékoztatás nem adható – közölte az ügyészség annak kapcsán, hogy a Fidesz-központban jártak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×