Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Meghosszabbították a dunántúli bankrabló előzetes letartóztatását

További három hónappal meghosszabbította a Zala Megyei Főügyészég annak a férfinak az előzetes fogva tartását, aki az elmúlt hónapokban három megyében fegyverrel rabolt ki pénzintézeti fiókokat - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI érdeklődésére.

Pirger Csaba elmondta: az egy hónappal ezelőtt elfogott és előzetes letartóztatásba helyezett 42 éves férfi összesen hét bankot kísérelt meg kifosztani vagy sikerült kirabolnia. Összesen mintegy 23 millió forintot vitt el, a legnagyobb egyszeri zsákmánya meghaladta a 9 millió forintot.

A sümegi férfi a gyanú szerint mintegy 20 különböző bűncselekményt követett el, többek között lopott rendszámmal közlekedett, amikor a Somogy, Veszprém és Zala megyei településeken lévő pénzintézeteket megtámadta.

A férfit végül augusztus 19-én fogták el a zalai rendőrök. A Zalaegerszegi Városi Bíróság ezt követően rendelte el előzetes letartóztatását, amelyet az ügyészség indítványára most további három hónappal, december 22-ig meghosszabbítottak.

Címlapról ajánljuk

Baltás Eszter: veszélyes bőrápolási trendek terjednek az interneten

Évente háromezer új melanómás esetet regisztrálnak Magyarországon és mintegy 360-an halnak meg emiatt. A rosszindulatú daganatok sorában pedig a melanóma a 9-10. helyen áll – emelte ki az InfoRádióban a Magyar Dermatológiai Társulat vezetőségi tagja. Beszélt a tévhitekről és a közösségi oldalakon olvasható veszélyes elméletekről is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×