Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter

A Főtáv Zrt. vezérigazgatójának előzetes letartóztatását kezdeményezte a Fővárosi Főügyészség

Kezdeményezte a Főtáv Zrt. vezérigazgatójának előzetes letartóztatását a Fővárosi Főügyészség különösen nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmény miatt. A fővárosi cég azt közölte: mindenben segíti a nyomozást.

Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője azzal indokolta a kezdeményezést, hogy tartani lehet Kovács Lajos szökésétől, illetve attól, hogy szabad lábon megnehezítené a bizonyítási eljárást. Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban azt mondta: az ügyben egy magánszemély feljelentése alapján rendeltek el nyomozást. A vezérigazgatót azzal gyanúsítják, hogy vagyonkezelési kötelezettségét megszegve egy lakópark hűtő-fűtő rendszerének kiépítésére, a Főtáv számára előnytelen szerződést kötött és ezzel mintegy 180 millió forint kárt okozott a cégnek.

Címlapról ajánljuk
A legdurvább ütés, előkerült egy felvétel, amelyen Lázár János a kegyelmi ügyről beszél

A legdurvább ütés, előkerült egy felvétel, amelyen Lázár János a kegyelmi ügyről beszél

Értékrendi ellentmondásnak és a kormánypártokat ért eddigi legsúlyosabb politikai ütésnek nevezte a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének elnöki kegyelmét Lázár János építési és közlekedési miniszter egy korábban rögzített televíziós interjúban, amely az ügy legújabb fejleményei kapcsán ismét a közbeszéd homlokterébe került.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×