Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter

BKV-ügy: Megszüntették Fuzik Zsolt házi őrizetét

Megszüntette a Budai Központi Kerületi Bíróság Fuzik Zsolt, volt BKV-s informatikai igazgató házi őrizetét és szerdán lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A bíróság tájékoztatása szerint a legenyhébb kényszerintézkedésről szóló végzés jogerős.

Fuzik Zsoltot, a BKV korábbi informatikai igazgatóját, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben Szegeden fogták el és vették őrizetbe február 3-án, majd a Budai Központi Kerületi Bíróság február 5-én rendelte el előzetes letartóztatását. A volt vezetőt gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel, bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják. Fuzik Zsoltot a BKKB május 12-én helyezte házi őrizetbe.

Fuzik Zsoltot a volt BKV-s jogi igazgató, Sziebert György és Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport volt jogi igazgatója elleni ügyben gyanúsították meg.

A rendőrség december 4-én házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában és először egy informatikai szerződést kerestek. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a szintén december 4-én, egy óbudai mélygarázsban vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgató, Sziebert György.

Az üggyel összefüggésben Rényi-Vámos Krisztinát, a Budapest Airport Zrt. jogi vezetőjét és Sziebert Györgyöt letartóztatták. Mindkettejüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

Rényi-Vámos Krisztina előzetes letartóztatását június 8-án megszüntették és házi őrizetet rendeltek el. Ugyanezen a napon a bíróság Sziebert György előzetes letartóztatását szeptember 7-ig meghosszabbította.

Címlapról ajánljuk
A legdurvább ütés, előkerült egy felvétel, amelyen Lázár János a kegyelmi ügyről beszél

A legdurvább ütés, előkerült egy felvétel, amelyen Lázár János a kegyelmi ügyről beszél

Értékrendi ellentmondásnak és a kormánypártokat ért eddigi legsúlyosabb politikai ütésnek nevezte a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének elnöki kegyelmét Lázár János építési és közlekedési miniszter egy korábban rögzített televíziós interjúban, amely az ügy legújabb fejleményei kapcsán ismét a közbeszéd homlokterébe került.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×