Infostart.hu
eur:
353.13
usd:
308.5
bux:
142661.67
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Lebukott a hajdúhadházi drogtermesztő

Száznegyvenkét kendernövényt foglalt le a rendőrség egy Hajdú-Bihar megyei házban. Tóth Ferenc, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője az InfoRádiónak elmondta: a rendőröket is meglepte, hogy az elkövető mennyire profi módon termesztette a cannabist.

Profi körülmények között termesztett kendert az a férfi, akit április elsején fogtak el a Hajdú-Bihar megyei rendőrök. A főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője az InfoRádiónak elmondta: a hajdúhadházi rendőrökhöz érkezett bejelentés arról, hogy a város mellett fekvő Bocskaikerten valaki kábítószer előállításával foglalkozik, ennek alapján indult meg a nyomozás.

A rendőrök ellenőrizték, ki az ingatlan tulajdonosa, megfigyelték a területet, majd a múlt csütörtökön a helyszínen elfogták a férfit, és helyszíni szemlét, illetve házkutatást tartottak. Ennek során 142 tő kendernövényt foglaltak le - tette hozzá Tóth Ferenc.

Az őrizetbe vett, debreceni férfi - akinek már kezdeményezték az előzetes letartóztatásba helyezését - büntetett előéletű, korábban csalás, embercsempészet, okirat-hamisítás és hatóság félrevezetése miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

Tóth Ferenc elmondta: az átkutatott házban komoly technikai felszerelésre bukkantak a rendőrök, a növényeket szinte laboratóriumi körülmények között nevelték, amit jól mutat, hogy a tulajdonos villanszámlája jelenleg 5 millió forintra rúg.

Mivel az épületben szüretre váró egyedeket is találtak, nyilvánvalóvá vált, hogy a férfi nem most kezdte a kendertermesztést - fűzte hozzá az osztályvezető.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakíró: az új fővárosi parkolási rend nem arra ösztönzi az embereket, hogy tisztább üzemű autókkal járjanak

Szakíró: az új fővárosi parkolási rend nem arra ösztönzi az embereket, hogy tisztább üzemű autókkal járjanak

Jövő év elejétől teljesen megszűnik az elektromos autók ingyenes parkolása Budapesten, ráadásul a nagyobb, két tonnánál nehezebb tisztán elektromos autók tulajdonosai a normál tarifa kétszeresével szembesülhetnek. Antalóczy Tibor, a Villanyautósok.hu főszerkesztője az InfoRádióban azt mondta, az új szabályozás keresztbe tesz annak a kedvező folyamatnak, ami elindult a fővárosban, ahol már szép számmal lehet látni tisztán üzemelő autókat.

Vitézy Dávid: „aláírtam, új villamosvonal épül uniós pénzből”

„Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül” – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Trump elképesztő gazdagodása kiverte a biztosítékot, az elnök szerint minden rendben

Trump elképesztő gazdagodása kiverte a biztosítékot, az elnök szerint minden rendben

Donald Trump közzétette idei vagyonnyilatkozatát, ami messze túlmutat egy szokásos politikusi pénzügyi beszámolón. A közel ezeroldalas dokumentum példátlan részletességgel tárja fel, hogy mibe fektette a pénzét az amerikai elnök, mekkora bevételei származtak kriptós érdekeltségeiből, ingatlanjaiból és golfklubjaiból, és milyen részvény- és kötvényportfóliót kezelnek a nevében. A nyilvánosságra került adatok szerint Trump tavaly legalább 2,24 milliárd dollár bevételt ért el, ami történelmi léptékű vagyonnövekedést jelent egy hivatalban lévő amerikai elnöknél. A dokumentum új lendületet adott az összeférhetetlenségről szóló vitának is, kritikusai szerint az elnök üzleti érdekeltségei és politikai döntései minden eddiginél szorosabban fonódnak össze.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×