Infostart.hu
eur:
354.04
usd:
309.53
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Idős embereket támadtak meg Ózdon, elfogták az elkövetőket

Idős, egyedül élő, kiszolgáltatott embereket támadtak meg az elmúlt hetekben Ózdon, a gyanúsítottakat a rendőrség a napokban elfogta - közölte a rendőrség.

Az elmúlt hetekben öt idős embert ért támadás a házában Ózdon és térségében. A rablásokat egymástól függetlenül követték el, a közös az volt bennük, hogy valamennyi alkalommal egyedül élő idős férfiakat és nőket támadtak meg, bántalmaztak, elvették értékeiket, volt, amikor csak 500 forintot - közölte Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Az esetekről szólva elmondta: egy 77 éves férfira az ajtót törte rá a betörő, majd megverte az idős embert, de zsákmány nélkül távozott, miután áldozatánál nem talált semmit. Egy másik gyanúsított, aki korábban szintén lopásért volt büntetve, az ablakot betörve hatolt be egy idős asszony házába, a megfélemlített nő száját befogta, majd készpénzzel és két aranygyűrűvel távozott.

A harmadik bűncselekményt egy többszörösen büntetett előéletű, de még alig 20 éves fiatal követte el. Három hét alatt három idős nőt bántalmazott, és rabolt ki.

Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×