Infostart.hu
eur:
356.05
usd:
312.26
bux:
140538.9
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Tizenöt embert gyanúsít a rendőrség a Capital Partners ügyében

Tizenöt embert gyanúsít a rendőrség a Capital Partners csalássorozatával kapcsolatban, közülük öten vannak őrizetben, a többi gyanúsított szabadlábon védekezhet - mondta Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese

Az öt ember közül egy cseh, kettő-kettő pedig szlovák, illetve magyar állampolgár, őket a cégnél tartott házkutatás után állították elő.

Tafferner Éva, a BRFK szóvivője korábban a cég fővárosi, Bajcsy-Zsilinszky úti épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a gyanú szerint a befektetési tanácsadó cégnél kereskedelmi tevékenység látszatát keltve csapták be az ügyfeleket. Az okozott kárt jelenleg legkevesebb hárommilliárd forintra becsülik, de feltehetően sok sértettről még nem tudnak, ezért az ő jelentkezésüket is várják - tette hozzá.

Az akció során a rendőrök több szervert is lefoglaltak, a cég több munkatársát tanúként hallgatják ki.

Címlapról ajánljuk
Hőkupola után villámcsapások, vihar és villámárvizek – intenzív napon vannak túl a tűzoltók

Hőkupola után villámcsapások, vihar és villámárvizek – intenzív napon vannak túl a tűzoltók

Kedden összesen 208 helyszínre riasztották a tűzoltókat különböző károk felszámolása érdekében. A legtöbb vihar miatti beavatkozásra Hajdú-Bihar és Pest megyében volt szükség, de Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megyében, valamint Budapesten is több helyszínre hívták a hatóságokat – mondta az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel arról is beszélt, mire kell nagyon odafigyelnünk ilyenkor az otthonunkban, a kertben, illetve az autóval való parkolásnál.

Megnyílt az NHL ajtaja, de még hosszú út vár Szongoth Dománra

A Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója szerint Szongoth Domán amolyan „svájci bicska”, aki képes gólokat lőni és eldönti egy mérkőzés sorsát, de korongokat blokkolni és megnehezíteni az ellenfél csatárainak a dolgát is. Szerinte az NHL-es Buffalo által draftolt 18 éves játékos érti a játékot, megvan a fizikuma is, és ő lehetne az első magyar játékos, aki pályára is lép az észak-amerikai profi jégkorongligában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×