eur:
396.23
usd:
367.15
bux:
73550.81
2024. augusztus 2. péntek Lehel

Látens skizofrén lehet a pécsi lövöldöző

A Pécsi Tudományegyetem rektora úgy tudja, hogy az első vizsgálatok szerint látens skizofrén az a 23 éves hallgató, aki csütörtökön délben maroklőfegyverrel megölte egy csoporttársát és többeket megsebesített az intézményben - közölte a TV2 Tények című műsora pénteken.

Gábriel Róbert rektor azt mondta, hogy az elsődleges vélemények szerint egy látens skizofréniában szenvedő embernél aktiválódott a betegség; "egy aktív státuszba került és ez okozta ezt a tragédiát".

A műsorban közölték: ha ez így van, elképzelhető, hogy a tettest nem is lehet felelősségre vonni. Mint elhangzott, a hallgató már azelőtt is járt pszichiáterhez, hogy megkapta a fegyverviselési engedélyt. A rendőrség szerint a pszichiáter nem tudhatott arról, hogy a fiatalember ilyen engedélyt kapott, ha erről tudott volna, szólnia kellett volna.

Gábriel Róbert az eset körülményeiről elmondta: a hallgató elkésett az óráról, ezért úgy érezte, hogy a társai rossz szemmel néznek rá. Ekkor még nem volt megtöltve a nála lévő fegyver, "az incidens" után határozta el, hogy megtölti azt. Kiment a mellékhelyiségbe, megtöltötte a fegyvert, majd visszatért a terembe és lövéseket adott le.

A Tények közlése szerint a vérvétel kimutatta, hogy az elkövető aznap nyugtatót, előző nap pedig antidepresszánsokat vedd be.

Mint elhangzott, a fiatalember összesen kilencszer lőtt. A csoporttársát, aki meghalt, két lövés érte, a másik 19 éves fiúból öt golyót operáltak ki, ő túlélte a történteket. A tettes a takarítónőre és a laboránsként dolgozó férfira is egy-egy lövést adott le az engedéllyel tartott pisztolyával.

Címlapról ajánljuk
Kós Hubert a győzelem után: csak az olimpián lehet olimpiát nyerni

Kós Hubert a győzelem után: csak az olimpián lehet olimpiát nyerni

A 21 éves magyar olimpiai bajnok csak érdekes kék színű nadrágjában tud 1 perc 55 másodperc alatti időt úszni, és azt üzente Kovács Benedeknek, hogy kösse fel a gatyát, és négy év múlva együtt álljanak olimpiai dobogóra - ha egyáltalán marad a 200 m hátnál, mert ez akár Léon Marchand-on is múlhat. A bajnok szólt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.08.02. péntek, 18:00
Nagy Sándor Gyula
Latin-Amerika kutató, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára
Nap végén jött a fordulat, de így is eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Nap végén jött a fordulat, de így is eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Alaposan elromlott csütörtökön a részvénypiaci hangulat, a vezető európai részvényindexek több mint 2 százalékot estek, a rossz hangulat pedig átragadt az amerikai piacokra is, ahol főként az elmúlt hónapok ralijában élen járó részvényeket ütötték. A legutóbbi gyenge amerikai makroadat (50 alatti ISM feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index) megjelenése után feléledtek az amerikai recesszióval kapcsolatos félelmek, a befektetők azt is elkezdték árazni, hogy az amerikai jegybank túlságosan későn csökkenthet kamatot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×