Infostart.hu
eur:
363.93
usd:
318.74
bux:
151638.48
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Nyitókép: pixabay

Hihetetlen tragédia történt egy vadászaton

Két kilométerről leadott lövés végzett egy férfival Újfehértón.

Egy vadra leadott lövés célt tévesztett, és egy két kilométerrel távolabb lévő embert talált el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település egyik sűrűn lakott utcájában – írta a Blikk. A nyugalmazott katonatiszt a lányával beszélgetett az udvaron, amikor eltalálta a lövedék.

„Épp kint ültem a kertben, amikor Pistát meglőtték. Lövést nem hallottam, csak annyit láttam, hogy a kocsi és a kerítés között fekszik valaki, de nem gondoltam, hogy ekkora a baj. Hazafelé tartottam, amikor a mentők szirénáját hallottam, másnap pedig már láttam, hogy a rendőrök helyszíneltek” – mondta az egyik szomszéd.

A lap szerint a vadász nem is sejthette, hogy embert ölt. Akkor szembesült tettével, amikor a rendőrök felkeresték.

„Egyszerűen érthetetlen, hogy fordulhat ilyen elő. Miért kell a fegyvert a város felé fordítani?!” – nyilatkozta egy másik helybéli.

A rendőrség hivatalosan azt közölte, hogy büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.

(Képünk illusztráció)

Címlapról ajánljuk
Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.

Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét elérhetővé Magyarország számára, valamint helyreállhat az érintett magyar egyetemek hozzáférése az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz – közölte a brüsszeli testület szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Sok rossz van benne, kevés jó: nekiestek a vagyonadónak a vagyonkezelés nagyágyúi

Sok rossz van benne, kevés jó: nekiestek a vagyonadónak a vagyonkezelés nagyágyúi

Ha van előnye a készülő vagyonadónak, akkor az az, hogy életében először számos vagyonos ember vagyontérképet készít magának, és strukturáltan kezdi látni a portfólióját, ezen kívül azonban sok jó nem mondható el a Tisza-kormány által tervezett új teherről - hangzott el a Portfolio szerdai Future of Finance 2026 konferenciájának vagyonkezelői panelbeszélgetésében. Az alapkezelői szektor azt kéri az új kormánytól, hogy a nemzetközi versenyképességet rontó szabályozási hátrányokat szüntesse meg, többek között éppen az adózásra vonatkozó jogszabályok kedvező irányú megváltoztatásával.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×