Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
A magyar sport kategóriában Prima Primissima-díjra jelölt Wichmann Tamás világbajnok, olimpiai ezüstérmes kenus Budapesten 2017. november 7-én.
Nyitókép: MTI/Czimbal Gyula

Hatalmas küzdelem vár a világbajnok kenusra

Két éve diagnosztizálták nála a gyilkos kórt, azt tanácsolja mindenkinek, vegye komolyan a szűrővizsgálatokat.

A 71 éves Wichmann Tamásnál két évvel ezelőtt nyáron jelentkeztek az első tünetek, de mint azt a BorsOnline-nak elmondta, nem nagyon törődött velük, majd elmúlnak a gyomorpanaszok. Sajnos, nem ez történt, így elkezdődtek a vizsgálatok, és hamarosan bizonyossá vált, hogy rákos, sőt, őszre az is kiderült, hogy a vastagbél mellett a tüdejét és a máját is megtámadta a betegség.

A kilencszeres világbajnok megdöbbentő nyíltsággal beszélt a lapnak arról, hogyan küzd meg a gyilkos kórral. Mint mondta, a Tömő utcai klinikán, ahová bekerült, a rákkutató orvoscsoporttal konzultálva közösen vették fel a harcot a kórral.

"Nagy segítségemre volt ebben a közel tízéves rákkutatói gyakorlattal rendelkező Barnabás fiam is"

- fogalmazott Wichmann Tamás, aki a Príma Primissima-díj átvételekor már tisztában a saját állapotával. Tavaly tavasztól folyamatosan kapja a kemót, mint mondja, felhagyott a vendéglátózással, igyekszik nyugalmasabb életet élni, és mindenkit arra biztat, főleg a saját korosztályát, hogy vegye komolyan a rendszeres szűrővizsgálatokat, amíg nem késő. Mint mondja, októberre kapott időpontot egy újabb CT-vizsgálatra, majd ott kiderül, milyen állapotban van.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×