Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Nem hagytak fel a túlszámlázással

225 ezer forint két pálinkáért? A nyomozók elfogták annak a belvárosi szórakozóhelynek az üzletvezetőjét és személyzetét, akik újabb túlszámlázást követtek el külföldi férfiak sérelmére.

A rendőrség rendelkezésére álló adatok szerint Budapest V. kerületében, egy József Nádor téri szórakozóhely újra kinyitott azután, hogy korábban túlszámlázás miatt bezárták. A hely új nevet kapott, de az üzletvezető és az alkalmazottak továbbra is maradtak. A nyomozás adatai szerint a szórakozóhely üzletvezetője, a 46 éves budapesti K. Valentina és az alkalmazottak, a 41 éves szintén budapesti D.-M. Ágnes, valamint a 33 éves szigethalmi O. Beáta 2018. január 2. és március 6. között újabb bűncselekményeket követett el.

A gyanú szerint az alkalmazottak becsábították a külföldi férfiakat a szórakozóhelyre, majd alkoholfogyasztásra bírták őket. Amikor a vendégek távozni akartak, fizetéskor a fogyasztás mértékéhez képest jelentősen magasabb összeget kellett fizetniük.

Volt olyan eset, amikor pár pohár pezsgőért és röviditalért 180 000 forintot kellett fizetni, illetve két pohár pálinkáért 225 000 forintot kértek.

Az alkalmazottak, hogy biztos megkapják a pénzt, több esetben bankautomatákhoz is elkísérték a sértetteket, de voltak, akiktől ellopták a pénztárcájukat.

A hatóságok április 18-án éjszaka otthonában elfogták az üzletvezetőt, valamint munkahelyükön a két alkalmazottat. A rendőrök a három nőt üzletszerűen elkövetett csalás, kifosztás és lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki. K. Valentinát őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatására.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×