Infostart.hu
eur:
365.43
usd:
311.85
bux:
133872.25
2026. április 26. vasárnap Ervin

Újabb olajkereskedő bűnszervezetet számolt fel a NAV

Ismét egy étolajjal kereskedő bűnszervezet tagjait vették őrizetbe a NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói. Rövid időn belül ez a második eset, amikor az illegális étolaj-kereskedelmi piac két jelentős szereplőjét iktatta ki a NAV.

A NAV pénzügyi nyomozói tavaly vádemelési javaslattal fejezték be egy másik, étolajjal kereskedő bűnszervezet ügyében a nyomozást. Mostani akciójuk ugyancsak segíti az étolajszektor tisztulását.

A mostani ügyben a gyanú szerint egy kecskeméti férfi Romániából vásárolt étolajat, amit főként magyar éttermeknek, sütödéknek értékesített. Az eladási árban szereplő áfát többféle áfacsalási mechanizmus ötvözésével csalta el. Tettéhez nemcsak magyar, hanem cseh, szlovák, lengyel és román cégekből álló, fiktív számlákat kiállító hálózatot is felhasznált. A

valótlan tartalmú számlákkal több, mint háromszáz millió forint kárt okozott az állami költségvetésnek.

A NAV pénzügyi nyomozói és informatikai munkatársai egy időpontban majdnem húsz helyszínen jelentek meg. Elfogták a bűnszervezet vezetőjét és tagjait. Az általuk okozott kár megtérülésére a bűnszervezet vezetője által használt, új építésű ingatlant, járműveket, nagy értékű motort és a gyanúsítottak lakásán talált, több millió forint készpénzt is lefoglalták. Az összehangolt akcióval sikerült megakadályozni további bűncselekmények elkövetését.

A bűnszervezet vezetőjét és négy tagját különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználása miatt hallgatták ki gyanúsítottként és vették őrizetbe.

Ez a bűncselekmény akár húsz év szabadságvesztéssel is büntethető.

Címlapról ajánljuk
Újabb fordulat a Trump-merénylet kapcsán

Újabb fordulat a Trump-merénylet kapcsán

Feltételezhetően Donald Trump amerikai elnök kormányának tagjait, köztük az elnököt vette célba az a férfi, aki a fehér házi tudósítók vacsorájának helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél - közölte vasárnap Todd Blanche megbízott igazságügyi miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.04.27. hétfő, 18:00
Papp Zsolt György
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×