Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Kiirtották a rostocki állatkert gólyáit

Madárinfluenza miatt leölték a rostocki állatkert teljes gólyaállományát, mert egy korábban elpusztult gólyánál az erősen fertőző H5N8-as típusú madárinfluenza nyomára bukkantak.

Két további gólya szintén elpusztult már a hétvégén, az állomány maradék kilenc egyedét ezért mind megölték - mondta el Till Backhaus, Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartomány gazdasági minisztere. Szintén leöltek 23 kacsát, amelyeket a gólyákkal közös röpdében tartottak.

Ha nem mutatkoznak többé a vírus nyomai, az állatkert többi szárnyasának megkímélik az életét - közölte a miniszter.

Udo Nagel, az intézmény igazgatója elmondta, hogy minden, az állatkertben tartott madarat megvizsgálnak. Mintegy 500 madár, köztük 30 erősen védett és ritka faj, például flamingók és rétisasok élnek a rostocki állatparkban. A szárnyasok takarmányát és alomját is átvizsgálják a szakértők.

Nagel szerint egyelőre rejtély, hogyan került a vírus az állatkertbe, ugyanis minden madarat istállóépületekben vagy fedett röpdékben helyeztek el. A megfertőződött gólya már 2011 óta élt az állatkertben.

Az intézmény csütörtökön zárva tartott, de pénteken részlegesen megnyitották a látogatók előtt.

Az állatkert körzetében lévő baromfitelepeket, a hobbi madártartók állatait is megvizsgálják, a privát állattartók madarait azonban nem kell megölni, mert a járvány csak egy kis állományban tört ki.

Mecklenburg-Előpommerániában november elején viszont több mint 30 ezer pulykát érintett a madárinfluenza: 2000 állat elpusztult, a többit leölték. Két héttel később a Rügen közelében lévő Ummanz szigetén először mutatták ki Európában vadon élő madárnál - egy récénél - a H5N8 vírusát.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartottak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Szombathelyet rommá lőtték a második világháborúban. Itt mindenki tudja: Soha többé háborút!” – mondta, majd a fiatalokhoz szólt: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Államcsőd fenyegeti a földi paradicsomot, teljesen bedőlhet vele az eszköz, ami eddig még soha

Államcsőd fenyegeti a földi paradicsomot, teljesen bedőlhet vele az eszköz, ami eddig még soha

Áprilisban technikai államcsőd fenyegeti a trópusi paradicsomként és luxus üdülőhelyként emlegetett Maldív-szigeteket: egy 2021-ben kibocsátott 500 millió dolláros speciális államkötvény lejárata és a kapcsolódó kifizetések teljesen kimeríthetik az ország tartalékait. A történet túlmutat a szigetországon: szuverén kibocsátó még nem csúszott meg szukukkal, így egy esetleges késedelem precedenst teremtene, ami a teljes iszlám pénzügyi piac reputációját megrázhatja. A maldív kormány így külső mentőövekben, refinanszírozásban és tartalékfelhasználásban bízik, de a piac számára az áprilisi határidő csak az első nagy stresszteszt egy hosszabb adósságspirálban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×