Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Lehel utcai robbantás - 25 milliós kár az épületben

Az előzetes felmérés szerint a hétfő hajnali budapesti, Lehel utcai robbantás során az épület szerkezetében körülbelül 25 millió forint kár keletkezett, a lakásokban a felmért kár összege összesen 1,5 millió forint - közölte az épület biztosítója, az Aegon Magyarország csütörtökön. A biztosítót az épület tartószerkezetében keletkezett károk terhelik.

A lakásokban keletkezett károk felmérése már a robbantás napján megkezdődött, és szerda délutánra nagyrészt be is fejeződött. Mintegy 20 lakásban keletkezett kisebb-nagyobb kár, főként a vakolat sérült meg, és a teraszokon több helyen megrepedt a burkolat.

A társasházi épületben a legnagyobb kár a teremgarázsban, a bankfiók mögött keletkezett. A garázsban egy vízszintes tartógerenda, aminek fontos statikai szerepe van, meghajolt és berepedezett. Az elsődleges feladat a gerenda megerősítése volt: a szakemberek aládúcolták, és megkezdődtek a helyreállításhoz szükséges statikai vizsgálatok.

Az épület homlokzatán a mészkőburkolat a harmadik szintig sérült, megrepedezett, ennek helyreállításához állványozás is szükséges. A robbanás következtében kitört üvegek pótlását azonnal megkezdték, ez csütörtökre teljesen be is fejeződik - zárul a biztosító közleménye.

A Bors című napilap információi szerint a rendőrök vizsgálják annak a rablóbandának a tagjait, akik 2008-ban egy békésszentandrási ATM-automatát robbantottak fel. A három férfi beismerő vallomást tett, de több társukról végig hallgattak az eljárás során.

A rablók akkor, hasonlóan a Lehel utcai detonációhoz, házilagos készítésű pokolgéppel robbantottak. Kovács Lajos, a Nemzeti Nyomozó Iroda egykori osztályvezetője a Borsnak azt mondta, minden ilyen eljárásnál, mint akár a Lehel utcai robbantás, a kriminalisztika alapszabálya, hogy a régi hasonló ügyeket újra elő kell venni.

A Magyar Bankszövetség főtitkára az InfoRádióban arról beszélt, hogy továbbra sem lehet tudni, miért történt a robbantás, fenyegetést ugyanis nem kaptak a bankok. Kovács Levente hangsúlyozta, hogy a nagy pusztítást okozó robbantás sem ügyféladatot, sem betétet, sem ügyfélvagyont nem érintett.

Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő szerdán az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta, hogy semtex nevű robbanószert, azaz C4-est használhatott a Lehel utcai elkövető, aki vélhetően profi volt, és előre eltervezett terrorakciót hajtott végre. Véleménye szerint a robbantó a pokolgépet digitális időzítővel látta el, és valószínűleg jó alvilági kapcsolatokkal rendelkezik.

A Népszabadság szerdán arról írt, hogy információik szerint a rendőrség már tudja, milyen robbanóanyagot használhatott a tettes a bankrobbantáshoz. Egyes rendőrségi forrásokra hivatkozva az újság azt írta, hogy "nem klasszikus értelemben vett távirányítású" pokolgép lépett működésbe.

Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője a lapnak elmondta, hogy a helyszínelők több mint száz, a tettes azonosítására és a bizonyítási eljárás sikere szempontjából releváns anyagmaradványt rögzítettek, és küldtek tovább a szakértőknek.

Címlapról ajánljuk
Tarthatatlan, ami a Duna-part egyik legforgalmasabb szakaszán történik

Tarthatatlan, ami a Duna-part egyik legforgalmasabb szakaszán történik

Mind a járókelők, mind a kerékpározók számára nehézséget okoz a Bem rakparton a Batthyány tér és a Lánchíd közötti kerékpársávon a közlekedés – hívta föl a figyelmet a Magyar Kerékpárosklub kommunikációs munkatársa az InfóRádióban. Kádár Mónika szerint már vannak tervek a probléma megoldására, azonban nem tudni pontosan, mikor lehetne ezeket megvalósítani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A Belügyminisztérium által indított átvilágítás eredményeként a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség felmondott egy nettó 1,5 milliárd forint értékű, a Lounge-cégcsoporttal kötött szerződést – közölte Pósfai Gábor belügyminiszter. A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Kapitány István miniszter bejelentette, hogy az Eximbank után a tárcájához tartozó összes állami vállalat átvilágítása következik. Vitézy Dávid közlekedési miniszter a Volán fóti javítóközpontjában járt, ahol 290, alkatrészhiány miatt álló buszról és lejárt szerződésekről számolt be. Eközben Orbán Viktor hosszú idő után először ellenzéki pozícióból szólal fel Tusványoson: a Závecz Research friss mérése szerint a Fidesz 19, a Tisza Párt 74 százalékon áll a biztos szavazók körében. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×