Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

A szomorúság jót tesz az egészségnek

A szomorúság jót tesz az egészségnek, hiszen megváltoztatja a világlátásunkat és az életünket - érvelnek kutatók, akik szerint a kedélyjavító tabletták az emberi evolúciót is befolyásolhatják.

Egyre többen szednek gyógyszert rossz kedélyállapotuk miatt, a szakértők pedig arra figyelmeztetnek: e gyakorlat lehetetlenné teszi az élet negatív oldalának megtapasztalását, így akadályozza az érzelmi érettség kialakulását.

Bár az olyan szállóigéknek, mint "ami nem öl meg, az erősebbé tesz", komor kicsengésük lehet, mégis igazak: egy-egy negatív tapasztalat, szomorú esemény átélése után segíthetnek megküzdeni a következő kihívásokkal.

A jelen társadalmak - mutatnak rá a kutatók - a jó kedélyt értékelik, kevéssé tolerálják, ha valaki kétségbeesésbe merül, mert elvesztette az állását, szakított a párjával vagy elvesztett egy számára kedves embert.

A szakértők ugyanakkor azért aggódnak, hogy ha rosszkedvünket tablettákkal próbáljuk javítani, az végeredményben az emberi evolúciót is befolyásolhatja. Érvelésük szerint az már évezredekkel ezelőtt is akadtak depressziós emberek, a fajnak pedig azért sikerült túlélnie, mert ez hosszú távon előnyös.

A becslések szerint életében minden négy közül egy ember megtapasztalja a depressziót, az emberiség öt százaléka pedig jelenleg is ettől szenved. Éppen ezért egyre több pszichiáter kérdőjelezi meg, hogy az orvosok és gyógyszergyárak valóban meg akarják-e gyógyítani a kórt.

Amikor olyasmit találunk, ami ennyire mélyen bennünk van, azt gyanítanánk, azért alakult ki, mert előnyös, másképpen nem terhelnénk vele magunkat. Biológiai felépítésünket bolygatjuk - mondta Jerome Wakefield, a New York-i Egyetem pszichológiaprofesszora.

A szakértő szerint a szomorúság segít tanulni a hibáinkból. "Úgy vélem, az erőteljes negatív érzelmek egyik feladata, hogy megállítsák normális működésünket, hogy rövid időre másra összpontosítsunk" - magyarázta.

Sőt: az, hogy tartunk a szorongástól, megvédhet minket attól, hogy elhamarkodottan vagy túl merészen cselekedjünk.

Címlapról ajánljuk

Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba

„DPK-tábor, érkezem” – üzente közösségi oldalán Orbán Viktor pártelnök, jelezve, hogy személyesen is részt vesz a Digitális Polgári Körök hétvégi lakiteleki országos rendezvényén. A szombati nyitónapon a felszólalók kemény bírálatokat fogalmaztak meg a jelenlegi kormánnyal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×