Frontálisan összeütközött két teherautó a 86-os úton - képek
Megindult a forgalom hétfőn, a déli órákban a Mosonmagyaróvárt Csornával összekötő 86-os főúton Jánossomorja térségében, ahol két teherautó ütközése miatt teljes volt az útzár a délelőtt folyamán.
Itt a legújabb tiszás feljelentés, Koncz Zsófia az érintett
Összeálltak Putyin erői Európa legerősebb hatalmában – Nagy ütést kapott a kormány, sikerülhet áttörni a tűzfalat?
Váratlanul lemondott munkaügyi miniszteri és SPD-társelnöki posztjáról Bärbel Bas, aki mostohalánya halála miatti gyászára és a CDU soraiból érkező, egyre erősödő támadásokra hivatkozott. A lépés feszültséget okozott Friedrich Merz koalíciójában, Lars Klingbeil szociáldemokrata alkancellár pedig bejelentette, hogy az SPD teljes vezetése lemond, és az év végén tisztújítást tartanak. Közben Szász-Anhaltban először lett AfD-s politikus tartományi házelnök, és a gyanú szerint ehhez CDU-s képviselők is szavazatukkal járultak hozzá. Az AfD és a BSW ráadásul már az első napokban elfogadott egy indítványt, amely az oroszellenes szankciók feloldását és Ukrajna támogatásának leállítását követeli.
Könnyen megúszhatja a vagyonadót az Ötöslottó milliárdosa: megtaláltuk a tízmilliókat érő kiskaput
Bár a hatályos szabályok szerint a lottónyeremény után nem kell nyereményadót fizetni, de a tervezett vagyonadó évente akár 40 millió forintot is elvihet a milliárdokból.
Dozens arrested in Paris as day of protests begins across France
Today's demonstrations come after three weeks of student protests, with calls for teachers, farmers, pensioners and unions to also take to the streets.





