Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

642 millió forintot nyert netes játékgépen

Kétmillió fontot, azaz 642 millió forintot nyert egy brit számítástechnikus egy online játékgépen. Ahogy a honlapot fönntartó cég szóvivője mondta, most már van legalább egy ember a világon, akinek nem okoz gondot a gazdasági válság.

Rekordösszeget, kétmillió fontot (642 millió forintot) nyert egy brit szerencsejátékos egy internetes játékgépen. A győztes összeg egy éven keresztül gyűlt, mire a 49 éves, portsmouth-i számítástechnikus megcsinálta vele a szerencséjét.

A nyerőgép a közismert pénzbedobós automaták internetes változata volt. A játékosok két pennytől öt fontig tehetik meg a tétjeiket.

A nyertes két pennyt tett meg november 12-én, azzal a szándékkal, hogy tíz fontot nyerjen. Az oldalt működtető cég szóvivője elmondta, a világ minden tájáról játszanak náluk, így gyűlhetett össze ekkora összeg. Hozzátette: most már van legalább egy ember, akinek nem kell foglalkoznia a világválsággal.

Megjegyezte, soha senki nem nyert még ekkora összeget brit bukmékertől. 2005 óta Britanniában megugrott a szerencsejátékos oldalak száma. Ekkor vezették be ugyanis a fogadásokra vonatkozó új törvényt. Ez pedig engedélyezi, hogy reklámozzák az online fogadást - így mind a felhasználók, mind a nyerhető összegek megugrottak.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Összeálltak Putyin erői Európa legerősebb hatalmában – Nagy ütést kapott a kormány, sikerülhet áttörni a tűzfalat?

Összeálltak Putyin erői Európa legerősebb hatalmában – Nagy ütést kapott a kormány, sikerülhet áttörni a tűzfalat?

Váratlanul lemondott munkaügyi miniszteri és SPD-társelnöki posztjáról Bärbel Bas, aki mostohalánya halála miatti gyászára és a CDU soraiból érkező, egyre erősödő támadásokra hivatkozott. A lépés feszültséget okozott Friedrich Merz koalíciójában, Lars Klingbeil szociáldemokrata alkancellár pedig bejelentette, hogy az SPD teljes vezetése lemond, és az év végén tisztújítást tartanak. Közben Szász-Anhaltban először lett AfD-s politikus tartományi házelnök, és a gyanú szerint ehhez CDU-s képviselők is szavazatukkal járultak hozzá. Az AfD és a BSW ráadásul már az első napokban elfogadott egy indítványt, amely az oroszellenes szankciók feloldását és Ukrajna támogatásának leállítását követeli.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×