Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ismét célkeresztben az eltűnt kislány szülei

A portugál ügyészség vizsgálja, hogy nem voltak-e felelőtlenek Madeleine McCann szülei kislányuk eltűnésének éjszakáján, amikor magukra hagyták gyermekeiket az apartman szobájában. A szülők azt mondják: ésszerűen viselkedtek.

Noha a portugál hatóságok mindeddig kevés hivatalos információt hoztak nyilvánosságra az esettel összefüggésben, egy döntésből kiderül, hogy az ügyben indított nyomozás során a gyilkosság, a gyermek magára hagyása, a holttest elrejtése és az emberrablás gyanúját vizsgálják.

Eszerint a portugál nyomozók azt is górcső alá veszik, hogy a tavaly szeptember óta hivatalosan is gyanúsított McCann-szülők felelőtlenül viselkedtek-e, amikor tavaly a május 3-i éjszakán magára hagyták a gyermekeiket. Ha ez bebizonyosodna, akár tízéves börtönbüntetést is kaphatnának.

Az Anglia Leicestershire grófságában élő, orvosként dolgozó Gerry és Kate McCann elutasította ezt a feltételezést, arra hivatkozva, hogy az étteremben vacsorázva mindössze 50 méterre voltak a szobájuktól, amikor Madeleine eltűnt.

A bírósági határozatból az is kiderül, hogy az ügyészség szeretne hozzáférni a szülők és a velük nyaraló barátaik mobiltelefonjainak tartalmához. A nyomozók különösen arra a 18 üzenetre kíváncsiak, amelyeket állítólag egy ismeretlen számról küldtek Garry McCann készülékére május 2. és 4. között.

A család szóvivője azt közölte, hogy a családfőnek nincs tudomása ezekről az sms-ekről, és mindössze néhányszor használta a telefonját a Madeleine eltűnése előtti napokban.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×