Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

A drogos színésznő nyerte a legrosszabb alakítás díját

A lehető legrosszabb, amit Lindsay Lohan számára hozhatott a 2007-es év, az esztendő végén következett be számára. Kiderült ugyanis, hogy egy internetes szavazás eredményeként a nézők neki ítélték a legrosszabb női alakítás díját.

A Moviefone amerikai internetes oldal idén is megszavaztatta olvasóit arról, melyek voltak a mozik legborzalmasabb produkciói és legrosszabb alkotásai az elmúlt évben.

A voksolók 58 százaléka szavazott az elvonókúrát már többször megjárt fiatal sztárra. Lohan kisasszony az I Know Who Killed Me (Tudom, ki ölt meg) című filmben egy olyan fiatal lányt alakít, akit elrabol egy sorozatgyilkos. Később visszatér családjához, de poszt-traumatikus állapotba kerül.

A közönség szerint azonban úgy ítélte meg, hogy túl nagy falat volt neki a szerep. A 3,8 millió voksoló között ráadásul szép számmal akadt olyan is, akik egy másik filmjére, az Anya, lánya, unokája című produkcióra voksoltak.

Az alkotás a legrosszabb film kategóriában is előkelő helyen szerepelt. A legrosszabb alkotás díját azonban egy Eddie Murphy-film, a Norbit zsebelte be.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×