eur:
400.11
usd:
361.98
bux:
73059.71
2024. október 2. szerda Petra

Megúszta a popsztár, a halott sofőr a felelős

Felhőtlenül ünnepelheti az újévet Brandy, miután a Los Angeles-i városi ügyészség közölte: nem indít az énekesnő ellen eljárást halálos közlekedési baleset okozása miatt egy egy évvel ezelőtti karambol kapcsán.

Péntekig kellett volna vádat emelnie a Los Angeles-i városi ügyészségnek Brandy ellen halálos közlekedési baleset okozása miatt. A testület azonban úgy döntött: nem indít eljárást, mivel nem áll elegendő bizonyíték rendelkezésre az énekesnő bűnösségéről.

"Az elmúlt 12 hónap elképesztően nehéz volt Brandy és családja számára, akikre igazságtalanul vetült a gyanú árnyéka, egy meggondolatlanul és idő előtt kiküldött rendőrségi sajtóközlemény miatt, melyben még a vizsgálat lezárulta előtt bűnelkövetéssel vádolták meg őt" - nyilatkozta a döntést követően az énekesnő ügyvédje.

A korábbi jelentések szerint az elhunyt Awatef Aboudihai már azelőtt összetörte az autóját, hogy Brandy járműve bármilyen fizikai kapcsolatba került volna vele tavaly decemberben. Egy forrás szerint a nő nem tartotta be a követési távolságot az előtte haladó autóval, így amikor fékeznie kellett, az ütközés elkerülhetetlen volt.

Ráadásul a Los Angeles megyei halottkémi hivatal szóvivője szerint az elhunyt asszony vérében marihuána nyomait fedezték fel. A nő szülei korábban ötvenmillió dollárra (4,25 milliárd forint) perelték az énekesnőt. A szülők által benyújtott kereset szerint a Grammy-díjas énekesnő gondatlansága felelős Awatef Aboudihaj haláláért.

Címlapról ajánljuk

Kis-Benedek József: Irán maga lépett akcióba, és ez az eszkaláció irányába mutat

Izrael nem számított az iráni csapásra, Teherán viszont nem akart nagyobb támadást indítani – értékelte az újabb közel-keleti konfliktust Kis-Benedek József. A biztonságpolitikai szakértő beszélt arról is, hogy Irán a Nyugat által eddig nem ismert rakétákkal támadott, amelyek nagyon gyorsan elérték Izrael területét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.03. csütörtök, 18:00
Kovács Ákos
Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×