Infostart.hu
eur:
364.47
usd:
324.7
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

A spicces államfő esete a csúcstalálkozón - az év internetes égései II.

Itt az év vége, ami hagyományosan a különböző összegző összeállítások ideje is. A brit The Daily Telegraph segítségével mi is visszatekintünk az év legnagyobb internetes bukásaira. Feltétlenül ezek közé tartozik Nicolas Sarkozy esete a júniusi G8 csúcstalálkozón, ahol egy sajtótájékoztatón a francia államfő kissé spiccesnek tűnt.

Az év egyik politikai szenzációja volt az a felvétel, amely júniusban került fel az internetre és melyen a francia köztársasági elnök látható, kissé furcsa állapotban.

A bevallottan antialkoholista Nicolas Sarkozy a legfinomabban fogalmazva is meglehetősen bizonytalannak és mosolygósnak tűnt a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott megbeszélése utáni sajtótájékoztatón.

Az egyébként késve megkezdett tájékoztató elején Nicolas Sarkozy - kevés sikerrel - megpróbálta visszafojtani mosolygását, és láthatóan nem tudta, mit is mondjon a sajtó összegyűlt képviselőinek.

"Szeretnék, ha válaszolnék a kérdéseikre?" - fordult az újságírókhoz széles mosollyal az arcán. "Nos, vannak egyáltalán kérdések?" - tette hozzá.

Az akkor nemrég megválasztott francia elnök - akinek így értelemszerűen ez volt az első G8-csúcsa - a vállát vonogatta és sóhajtozott, miközben behelyezte a fülhallgatót.

Az esetről készült videó természetesen hetekig a legnagyobb szenzáció volt Franciaország-szerte, annak ellenére, hogy a francia tévétársaságok megtagadták a felvétel sugárzását.

"Nicolas Sarkozy egy Vlagyimir Putyinnal folytatott megbeszélésről érkezett és egyértelműnek tűnt, hogy nem csak vizet fogyasztott" - mondta az egyik jelenlévő belga újságíró, Eric Boever.

A francia sajtó azonnal védelmébe vette a francia államfőt és később Eric Boever is visszakozott, mondván: nem akarta azt sugallni, hogy Nicolas Sarkozy részeg volt.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tovább pofozgatják a forintot este is

Tovább pofozgatják a forintot este is

Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre lesz szükség az infláció letörése érdekében. A forint nyitás után mindkét vezető devizával szemben visszacsúszott: este új napi mélypontokra süllyedt a magyar deviza, az euró 364,7-ig, a dollár 325-ig ment fel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×