Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
324.91
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Megússza a Manchester erőszakkal vádolt focistája

Jól értesült források szerint ejtik a Jonny Evans ellen felhozott vádakat - a Manchester United labdarúgóját azért jelentette fel egy nő, mert állítása szerint a focista megerőszakolta a klub karácsonyi partján.

A nyomozók úgy vélik, hogy semmi nem támasztja alá a 26 éves nő állításait. A Daily Mail-nek egy neve elhallgatását kérő, az ügyhöz közeli forrás azt mondta: a rendőrök vizsgálódnak, de biztosak benne, hogy nem emelnek vádat a játékos ellen.

Az óvadék ellenében szabadlábon lévő Jonny Evans egyik ismerőse szerint a labdarúgó elismerte, hogy a nővel elvonultak egy hotelszobába, ahol csókolóztak, de ennél nem mentek tovább.

A nő azután jelentette fel a játékost, hogy dulakodás alakult ki barátja és a klub egyik labdarúgója között. Jonny Evans ekkor már elhagyta a partit.

A 19 éves labdarúgó szeptemberben mutatkozott be a Manchester United első csapatában, és eddig két Bajnokok Ligája mérkőzésen is pályára lépett.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×