Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
324.74
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Egymillió dollárt nyert, de lehet, hogy nem kapja meg

Elképzelhető, hogy nem jut hozzá 1 millió dolláros (175 millió forintos) lottónyereményéhez egy egyesült államokbeli férfi, mivel a szelvény kitöltője felfüggesztett szabadságvesztését tölti egy bankrablás miatt, ezért eltiltották a szerencsejátékoktól.

A férfi jövőjéről egy bostoni testület hivatott dönteni, amely december 7-én tárgyalja majd az 55 éves Timothy Elliott ügyét, aki a szelvényt egy szupermarketben vette.

A férfi a nyereményét 50 ezer dolláronként vehetné fel évente. Az első részletet már meg is kapta, le is fényképezték az összegről szóló csekkel a kezében, ám a fotó mindössze két napig volt látható a szerencsejáték működtető cég honlapján.

Timothy Elliott 2006 januárjában próbált meg fegyvertelenül kirabolni egy bankot, a bíróság pedig 2006 októberében szabta ki rá a büntetést.

A próbára bocsátása alatti időszakra azonban eltiltották mindenféle szerencsejátéktól, sőt, attól is, hogy belépjen olyan helyiségekbe, ahol ilyen tevékenységeket folytatnak.

Még azokat az éttermeket sem keresheti fel, ahol kenót játszanak. Emellett arra is utasították, hogy rendszeresen jelenjen meg egy mentálhigiéniés programon.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Estére fogyott el a forint ereje

Estére fogyott el a forint ereje

Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre lesz szükség az infláció letörése érdekében. A forint nyitás után mindkét vezető devizával szemben visszacsúszott: az estéhez közeledve az euró jegyzése 364,3-as szintre, a dolláré pedig 324,6-ig gyengült.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×