Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Együtt ettek, aztán átvágták a torkát

Együtt evett későbbi gyilkosaival Meredith Kercher. Az olaszországi Perugiában meggyilkolt brit diáklány lakótársa és annak barátja továbbra is őrizetben marad.

A Meredith Kercher ügyét vizsgáló egyik bíró úgy véli, nem szükséges újabb boncolást végezni a lány holttestén. Claudia Matteini döntése nyomán a tetemet hamarosan kiadhatják az áldozat családjának, bár a hatóságok erről még nem értesítették a hozzátartozókat.

A bírónő több igazságügyi orvosszakértő meghallgatása után hozott határozatot.

Claudia Matteini azért hívta össze az orvoscsoportot, hogy annak tagjai - a korábban elvégzett boncolásról szóló jelentés alapján - megállapítsák, pontosan mikor halt meg Meredith Kercher, mennyi ideig szenvedett, miután átvágták a torkát, és milyen szexuális aktusban vett részt, mielőtt megölték.

A nyomozók szerint szinte biztos, hogy az áldozat együtt evett azokkal, akik még aznap este meggyilkolták. Giuliano Mignini, az ügy vizsgálóbírája elmondta: Meredith Kercher nyelőcsövében gombát találtak a boncolás során.

A diáklány késő délután két brit barátnőjével pizzát és jégkrémet evett: ők később elmondták, hogy az olasz specialitáson nem volt gomba. Lehetséges tehát, hogy Meredith Kercher lakótársával, az amerikai Amanda Knox-szal együtt evett gombát: abból falatoztak, mielőtt a dolgok eldurvultak volna november 1-jén éjjel.

A lány nyelőcsövében champignon gombát találtak, ugyanilyenre bukkantak lakótársa barátjának, Raffaele Sollecitónak a lakásában is. Itt leltek rá a nyomozók korábban egy olyan konyhakésre is, amelynek hegyén megtalálták Meredich Kercher vérét, a nyelénél pedig Amanda Knox DNS-ét.

A fiatal olasz Sollecito és barátnője a napokban fellebbezést nyújtott be a bírósághoz: kérvényezik, hogy engedjék őket szabadon. Giuliagno Mignini szerint azonban mindkettejüket őrizetben kell tartani, mert sok jel utal arra, hogy részt vettek Meredith Kercher meggyilkolásában.

Például az, hogy a nyomozók Amanda Knox vérét is megtalálták annak a háznak a fürdőszobájában, ahol ő és Meredith Kercher együtt lakott. Lehetséges, hogy az amerikai diáklány megsérült, amikor az áldozattal dulakodott, elképzelhető, hogy eleredt az orra vére.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×